Crosskovácsi Maraton - 2012. június 16.

Folytatva az idei terveimet, ezúttal is a hosszú távot választottam. Nem telt túl jól a hét, akadt edzés, amihez "telefonon küldött erőt" Marci, hogy meg bírjam csinálni.
Rövid kis mászásokat kellett csinálni, de abból nem keveset. Keservesen ment, alig bírtam rugdalni is a pedált. A másnapi edzés után defekt, majd pénteken ismét. Úgy tűnik szerencsére már az edzésekre tolódnak a defektjeim :).
Kevéssé kipihenten érkeztem a versenyre - hozzáteszem, ez máskor nem szokott gondot okozni.

fotó: Kezso

Megtörténtek a rajt előtti szokásos tennivalók, Elemérnek és Kezsonak kulacsok kiosztva, helyszínek lebeszélve, High5 zselék a nadrágszárba és beszólítás.

High5 zselé az Endura nadrág szárában

A beszólítás nem tudom mi alapján történt, eddig abban a hitben voltam, hogy az eddigi maraton kupában szerzett pontszámok alapján. A nevezésnél nem volt beírva a csapatnevem és a beszólításnál sem mondták. Tehát akkor nem a szövetségnél vezetett kupapontok szerint. De akkor hogy? Na mindegy. Így is a második sorba kerültem, ami egy hosszú távú maratonnál, ami ál-lassú rajttal indul nem számít túlságosan.
Nagyon keservesen ment a bringázás, fájtak a lábaim és fáradtnak is éreztem magam.
Szép kényelmes tempóra álltam rá, nagyjából a 10. hely környékén haladtam a felvezető körben. Az első kör feléig tartottam ezt a helyet, amikor a Kutya-hegyről lefelé utolértem Szécsi Tomit és Süle Robit. Valami nem stimmelt, ők erősebbek, nem érhettem volna utol őket! Nem is stimmelt, meg is lett ennek a böjtje!
Az emelkedőn aztán beszélgettünk kicsit, rácsodálkoztak, hogy így eresztem lefelé, de nem mentem vele sokra, mert az emelkedőn könnyedén visszaelőztek. A következő lejtőn hasonló szituációba keveredtünk, Szécsi Tomi, Süle Robi és Reznik Sanyi triót gurultuk le Temesi Viktorral, akivel egész sokat tudtunk összedolgozni, majd a Nagy-Kopasz-hegynél Viktor elköszönt és lemaradt. Valószínűleg hibát halmoztam hibára, mert nem sokkal később elhaladt mellettem Szécsi Tomi, majd Reznik Sanyi és Süle Robi is.
A második körre kimenni már nagyon nem esett jól. A túlélés és a "már csak egy rövid kör, kibírom" gondolata kavargott bennem. Az emelkedők közel sem olyan lendülettel mentek, mint először. Rossz érzés volt.

fotó: Kezso

Ezen a rövid körön hárman kerültek ki. Már elhaladtam a "10 kilométer a célig" tábla mellett, amikor a háttérben feltűnni láttam Papp Dénest.
Dénes nem mumus. Csak ha már olyan sokan leelőztek, őt nem akartam elengedni, így egy rövidtávú célt tűztem ki: nem akarok bekerülni a "Dénes által Crosskovácsi maraton utolsó kilométerein leelőzött lúzerek közé". Mert az ilyeneket ő kellőképpen kifigurázva tudja előadni a blogjában.
Kicsit pajtáskodtunk, majd az 5 kilométeres tábla láttán összekapartam magam és elindultam. Néhány másodpercet sikerült összegyűjtenem, aminek igazából semmi jelentősége nincs, mivel nem egy kategóriában mentünk, de akkor, ott nekem sokat számított.
A célba érve erős derékfájást éreztem, hajolni is alig bírtam. Furcsálom, mert hónapok óta nem változott semmi a bringán, de most mégis kijött valamiért. A nap tanulsága az, hogy türelmesebben kell versenyezni. Mert ez a teljesítmény a középtávra nagyon szép lett volna, de ott volt még egy 24 kilométeres kör, amire nem sok erő jutott...

Így korcsoportban a 7., abszolútban pedig a 12. helyen értem célba.

Tényleg kihajtottam magamból mindent. Ezt a szervezetem  tompa fejfájással és hányingerrel jelezte. Ismerős érzés, néhányszor már átéltem, amikor nagy hőségben ekkora terhelést végzek. A hányingert végül sikerült - hogy is fogalmazzak finoman? - "túlélni", ami nagy megkönnyebbülést hozott. Ilyenkor minél több szilárd ételre és folyadékra van szükségem. Ez egy szelet pizza és egy csokis High5 fehérje shake-ben testesült meg, majd egy fa hűvös árnyékában, dacolva a hangyák és egyéb rovarokkal, akik tranzitútként használták a testem elfeküdtem-aludtam és 1-1,5 óra múlva már sokkal jobban éreztem magam.

fotó: Hostya Zoli

Köszönöm a szurkolást mindenkinek, az itatást a Csapatomnak és a fotózást Kezsonak és Hostya Zolinak!