2012. május 19., szombat

Kellys Bakonyerdő Maraton - 2012. május 19.

Szombaton fagy közeli reggellel és izzasztó nappal várt a Bakony legnyugisabb, a legjobb kirándulások kiindulópontjául szolgáló falva, Bakonybél. De nem csak emiatt érdekes a település, hanem attól is, hogy idén ismét 400 bringás lepte el a környéket az idei év első maraton magyar kupafutama, a Kellys Bakonyerdő Maraton miatt.
fotó: Kezso
Idén úgy döntöttem, hogy a maratonokon az igazi maraton kategóriát választom és próbára teszem magam a hosszú távokon. Most ez 98 kilométer bakonyi bringázást jelentett nekem.
Zavartalanul, lendületesen futottunk végig a nevezésnél, ahol ismét praktikus csomagot kaptunk a kezünkbe: egy kulacsot a maraton logójával és benne három darab High5 zselét. Örültem neki, mert amúgy is ez a kedvencem.
A mi rajtunk volt a legkorábban, pontban 10 órakor indultunk motoros felvezetéssel a faluban, hogy megóvjuk a helyieket a 40-nel száguldozó bringásoktól. A mezőnyt aztán a Kőris-hegyre felvezető aszfalton engedték szabadjára, ahol az emelkedő meredeksége miatt már nem volt akkora tempó.
Felkígyóztunk a Kőris-hegyre, majd Borzavár után végiggurultunk a Cuha-patak völgyében. Kedvelt kirándulóhely lévén rengeteg ember túrázott, akik örömmel fogadták a bringásokat és élvezettel nézték a patakátkelési technikákat vagy épp félreugrottak, hogy ne legyenek nyakig vizesek.
A pályán gyorsan lehetett haladni és máris a második Kőris-hegy következett, ahonnan a völgybe érve egy tizenpár kilométeres lankás mászás, némi lejtőzés és egy Hajag-mászás várt ránk a 80. kilométer környékén.
fotó: Kezso
Na, ez volt az a rész, ami senkinek nem hiányzott: meredek mászás, ahol szinte csak rugdosni lehetett a pedált és mindehhez tűző nap vagy a fák közti fülledt meleg társult. De ha ezt valaki túlélte, már csak be kellett gurulni a 12 kilométerre levő célba, ahol frissítő és gulyásleves és kerékpármosó várta a megfáradt versenyzőket.
Az eredménylistákat böngészve azt láthatjuk, hogy bizony megöregedtünk. A közép és hosszú távról is elfogytak a felnőttek. Blazsó Marci és Búr Zsolt is csak az elit kategória miatt nevezett át a felnőttek közé.
Az én huszonpár éves fejemnek majdnem ez volt az első igazi hosszú táv. Najó, nem az első, igazából már 4-5 alkalommal, többek közt ezen a pályán is mentem már a leghosszabb távon. Az utóbbi években sokat erősödtem fejben. Úgy érzem, hogy ezeknél a 4 óra és annál hosszabb távoknál már fontos, hogy fejben is ott tudjunk lenni a versenyen.
Az  bizonyos második Kőris-hegy mászás - fotó: Kezso
A tavalyi év kihagyása talán jót is tett. Nem érzek magamban kényszert, nem élem meg kudarcként a balul elsült történéseket. Mondok is egy példát: a versenytáv 1/3-ánál összeszedtem az idei év körülbelül 40. defektjét. Először egy 1,5 perces pumpálásra, majd egy 4 perces gumicserére kényszerültem megállni. Azt a stratégiát választottam, hogy amíg még tudok gurulni - 100-200 méter, addig elkezdem felpumpálni a gumit. Szépen leszedtem a nyereg mögül, elővettem a pumpám és elkezdtem pumpálni. Így mire megálltam, már egy előfújt gumit tudtam berakni a külső gumiba. Szerelés közben sorra hagytak el a versenyzőtársak, talán hatan lehettek a távomon. Rossz volt látni, de szerencsére kevésbé viselt meg, mint korábban.
Talán ez is (és persze a testi adottságok) közrejátszik a mezőny "elöregedő sikereihez", hogy ők könnyebben vesznek egy nagy levegőt munka után délután 5 órakor és indulnak el edzeni.
A defektjavítással együtt 4:15:26-es időt tudtam futni. Ez sajnos még mindig 29 perccel rosszabb, mint amit Marci ment, de nem zavar, lesz ez még jobb is!
Ez a produkcióm a felnőtt férfiak közt a 7. helyre volt elegendő, míg abszolútban a 14. helyet szereztem meg. Sokat kell még edzeni, hogy sikerüljön beférni az első 5 közé. Márpedig a cél ez!

Időközben megoldódni látszanak a defekt problémáim. Filléres megoldással - a legnagyobb átalakítási költség a defektmentesítő gél vásárlása volt - sikerült megoldani a belső nélküli rendszert. Remélem hatékony lesz.

2012. május 13., vasárnap

II. Cube Velence Maraton - 2012. május 13.

A hétvégére jutott még egy maraton a tegnapi várgesztesi móka után. Ez is a közelben volt, így nem hagyhattuk ki ezt sem. Imi nem vállalta a megpróbáltatást, így Marcival ketten autóztunk a helyszínre.
Valószínűleg az időjárás sokakat elriasztott azok közül, akik egyáltalán tudomást szereztek a versenyről, ugyanis néhány hete hallottam csak róla én is először.
fotó: Bikemag - Tirszin János (Nutrixxion)

A tegnapi nagy meleg után ma már hűvösebb idő fogadott, a nap is csak ritkán bújt elő a felhők mögül. Ez alapján a tegnapi sötét lencséket átlátszóra cseréltem a Salice szemüvegben, a High5 energiapótláson pedig nem változtattam ma sem: két kulacs EnergieSource, egy zselé közvetlen rajt előtt, egy szelet és egy zselé pedig zsebbe.
Így egy viszonylag kis, családias mezőnyt indított el Bíró Ádám és az ő jó öreg Scooter Fire-je. A velencei kempingből lassú rajttal mentünk szinte a település széléig, ahonnan eszeveszett tempóval kezdtük meg a versenyt. Blazsó Marci hamar meglépett, én pedig Szalay Petivel, Valter Tibivel és olimpikonunk öccsével, Csonka Olivérrel róttam a kilométereket. Jó volt velük menni, mert ismerték a pályát és a kérdéses részeknél - ahol az éjszakai vihar lebontotta a jelöléseket - tudtak segíteni, hogy merre kell tovább haladni.
Itt-ott kóstolgattuk egymást, többünknek voltak próbálkozásai megrángatni a sort, de nem tudtuk egymást elhagyni.
A pálya amúgy a veszprémi lőtérre emlékeztetett, kopár, földes, köves úton haladtunk néhol megtörve erdei utakkal.
Az első kör vége előtt nem sokkal megint bajt éreztem a hátsó kerekem irányából. Ismét defekt. Lassan már az lesz a kivételes, amikor nem kapok defektet. Egy viszonylag lassú - 1-2 perces - lefolyású esettel álltam szemben, így a kormányra támaszkodva, kiállva csorogtam le a rövid és hosszú táv elágazójába, majd onnan a kb. 2 km-re levő cél felé vettem az irányt.
Mivel ilyenkor nem szoktam olyan hangulatban lenni, hogy leszálljak és besétáljak/fussak a célba, igyekeztem óvatosan, de gurulni a bringával. A belső (és külső) gumira már nem sokat alapozok a jövőben, a felni épségét pedig a füves területek keresésével próbáltam óvni.
A célvonalhoz érve épp utolért Pechtol Patrik, aki becsületes rövidtávos volt (tehát oda is nevezett) és az utolsó centimétereken meg is előzött. Ám addigra engem bemért a chipszőnyeg - ezek szerint nem pont a célvonalnál mér, hanem távolabbról is veszi a jeleket.
Így esett, hogy hosszútávra nevezve nyertem meg, vagyis hoztak ki rövidtáv győztesnek. Örülök is, meg nem is. Patrikot sajnálom, mert végülis ő ért be előbb, meg én is szívesen lettem volna sokadik a hosszú távon, mint első a röviden.

Ui.: defektgátló szponzort keresek :)



2012. május 12., szombat

II. Villapark Vértes Maraton - 2012. május 12.

A tavaszi versenydömping-sorozat elejére került a várgesztesi Vértes Maraton. Múlt hét végén volt egy kis pihenési lehetőségem, de most egy fárasztó egy hónap következik.
Tavaly nem indultam ezen a versenyen, mivel kicsit más volt a prioritás, de idén nagyjából minden lehetőséget megragadok a versenyzésre.
Közel is van, a szervezők közt is van néhány ismerős név - Baros Bálint, Búr Zsolt -, akik miatt bátran nekivághattam.
fotó: bikemag.hu
Sikerült lazán vennem a versenyt - úgy tűnik így kellene hozzáállnom, a múltkor a Kürtős Kupánál is bevált -, egyedül a távot tudtam, azon kívül semmit. Bár a távval sem voltam előbbre, mivel csak kölcsön pulzusmérőm volt Vikitől, sebességmérőm sajnos nem :)
Kis csapatunk - Blazsó Marci és Lóránd Imi - erősen kalandosan vágott neki a várgesztesi útnak... De végül azért csak odaértünk.
A Villapark egy mini falu méretű vendéglátó hely, ami szuper helyszínt adott egy ekkora méretű versenynek. Flottul ment minden - nevezés, melegítés és már rajtoltunk is.
És igen! Végre egy praktikus rajtcsomagot kaptunk: energiaszelet, energiaital, zokni, ebédjegy és csak egy-két darab szórólap. Chipes időmérés, jó hely - 3500 Ft-ért. Váóóó!
Úgy terveztem, hogy az elején megpróbálok minél tovább az élbollyal menni és majd csak akkor leszakadni, amikor már nagyon rosszul esik.
Marcival, Buzsóval, Fenyvesi Petivel, Szalay Petivel, Szalontay Bencével, Táncos Gabival sikerült meglépni kicsit a többiektől.
Az egyik nagy kereszteződésben, nagyjából 5 kilométer után Buzsó kötelességtudatból kiállt pályát biztosítani, mivel onnan elmászkált az ember és néhányan el is tévedtek. Egy dobogós helyezést dobott el ezzel...
Ez után hamar fel is bomlott a kis bolyunk, jobbára Szalay Petivel kergettük egymást az első, 23 kilométeres kör végéig, amikor újra visszaértünk a Villaparkba, majd indultunk a következő 32 kilométeres körre.
Az összes információm a két kör hossza volt a távról, így próbáltam erre, az első körbe megtett időmre és arra az elképzelésemre alapozni, miszerint a pályán egyenletesen oszlanak el a dombok.
Tehát még 1,5 órára tippeltem a második köröm, így ennek megfelelően tudtam darabokban elmajszolni a High5 energia szeletet és az Isogel zselét is 1:45-2:00 közt ettem meg. Úgy gondoltam, az utolsó kilométereken még jól jön egy kis plus energia.
A második kör harmadánál egyszercsak valaki megszólított hátulról és az előttünk menőkről érdeklődött. Rendkívüli mód rámijesztett, mert nem vártam, hogy bárki is felérjen rám. De szerencsére/szerencsétlenségre Marci volt, akit a motoros vitt rossz útra és most készült visszamenni az élre.
Ez után nem sokkal megpillantottam magam előtt Szalay Petit-Szalontay Bencét és Fenyvesi Petit.
A cél előtt néhány kilométerrel megint a frászt hozták rám, ezúttal Szalay Peti közeledett. Kezdtem nem érteni a helyzetet, hogy akik előttem vannak, azok miért előznek meg újra... Kiderült, ők is elnéztek egy kereszteződést. Az versenyidőt és a helyezésünket - Marci és Táncos Gabi volt előttünk, mi a 3-4. helyért mentünk -, elnézve elegendő erőt éreztem magamban, hogy megpróbáljam leelőzni Petit. Nem feltétlenül normális módjára érkeztünk az utolsó lejtőn és ez folytatódott a Villaparkban is. Mivel nehéz lett volna eldönteni, hogy ki érdemli a harmadik helyet és az azért járó díjat, ezért javasoltam, hogy osszuk el igazságosan. Peti bólintott, én meg eszeveszettül sprintelni kezdtem - Ő meg félreváltott és 1 másodperccel utánam érkezett. Szerencsém volt.

A pálya jelölése sajnos tényleg nem volt a legtökéletesebb, de ha ráéreztünk a logikára, hogy hol kell keresni a szalagokat, akkor már könnyebb volt. A kék szalagokat is már annyira megszoktuk, hogy hazafelé jövet már több száz méterről kiszúrtuk a fák mögött az út széli csapot :)
Néhányan a frissítőpontokra is panaszkodtak. Megmondom őszintén, csak a Villaparkban láttam én is, bár nem is kerestem, mert volt két kulacs High5 szénhidrátos italom, így a verseny közben teljesen függetlenedni tudtam mindentől és mindenkitől.
fotó: Káldi Tomi
Köszönöm a szurkolást és a lehetőséget, hogy itt lehettem! Örülök, hogy az abszolútban Marcival egy dobogóra állhattam és a felnőtt férfiak közt a leggyorsabb voltam.
Köszönöm, hogy a Salice szemüvegét és sisakját viselhetem és High5 termékeket ehetek/ihatok.


2012. május 7., hétfő

Versenyezzünk külföldön is! Megéri!


Unod a banánt? (…) Bizonyára sokakban felmerült már a gondolat, hogy ne csak a hazai mountain bike versenyekre látogassanak el, hanem a környékbeli országok nyújtotta számtalan lehetőség valamelyikét is kipróbálják.
Ehhez próbálunk segítséget nyújtani alábbi cikkünkkel, amiben három különböző típusú, rutinos versenyzőt fogunk megszólaltatni a külföldi versenyzéssel kapcsolatban, nyilatkozataikból kiderül, semmi ördöngösség nincs abban, ha kilépünk határainkon túlra, sőt, a legtöbb esetben több szempontból jobban járunk.
A nemzetközi versenyek egy része már-már kultikus jelleggel bír, szinte presztízs értéke van a versenyzők és a rendezők körében is, hogy részt vehetett rajta, illetve több ezer fős mezőny vágott neki a különböző távoknak. Ki ne szeretne részt venni a Salzkammergut maratonon, az Alpokban kanyargó négy napos Alpentour Trophyn vagy esetleg az Ausztráliát átszelő Crocodile Trophyn, esetleg a Tour de France útvonalán kerekezni?
Ha nem is rögtön az utóbbiakhoz hasonló nagy lépéssel nyitunk a külföldi versenyek felé, legalább a környékbeli országok, a határ szélén levő versenyekre érdemes kilátogatni. A miértje pedig a tapasztalatokban keresendő. Ezek a versenyek segítenek megismerni más országok kultúráját, új embereket és összehasonlítási alapot nyújtanak a hazai versenyekhez, amiből sokat tanulhat versenyző és versenyrendező egyaránt. Ráadásul a gyakorlat azt mutatja, pénztárcánkat sem terheli meg jobban, mintha itthon fásulunk be ugyanannyiért az ismert nyomvonalakon.
Budainé Tündét (Mazsola KSE, Keszthely), Búr Zsoltot (Bringabanda SC, Oroszlány) és Blazsó Marcit (VKE-Nelson, Szeged) kérdeztük a külföldi versenyekkel kapcsolatban. Tünde országúti kerékpár versenyző, Zsolt (Buzsó) és Marci pedig a hegyikerékpáros szakág hazai kiválóságainak számítanak.
- Hány éve versenyzel és mikor voltál először külföldi versenyen?
Buzsó: – Ha jól emlékszem, 1993-ban már indultam montiversenyen, az első külföldi pedig 2003 körül lehetett.
Tündi: - A kerékpárversenyzést 2009-ben kezdtem és mindjárt az első szezonom végén kipróbáltam egy osztrák maratont. Az akkori csapatom ajánlásait követtem, így nem egyedül indultam el az első külföldi megmérettetésemre. Jó az, ha mások tapasztalatai segítenek abban, hogy mit válasszon az ember, merre induljon, amikor egy új sportágba kezd, hiszen hatalmas a választék.
Marci: – 1994-ben indultam először monti versenyen. 2003-2004 környékén versenyeztem először külföldön, ha a régi Pannonmaraton sorozatot nem vesszük bele (ami szintén átnyúlt az országhatáron).

Budainé Tünde - Mazsola KSE (Keszthely)
- Egy évben hány versenyen indulsz és abból hány külföldi? 
Tündi: – Évente 15-20 versenyen indulok és a 2/3-a külföldi.
Buzsó: – Ha csak a mountain bike versenyeket számolom, akkor kb. 20, ebből 3-4 ami külföld. De vannak nálam sokkal tapasztaltabb hazai riderek, akiknél az arány akár fordított is lehet.
Marci: – Ez nagyon változó! Kb. 20 versenyem van egy szezonban (minden szakágat beleértve) és ebből általában 2-5 közt vannak külföldi futamok.
- Mi az oka annak, hogy külföldi versenyeket választasz?
Marci: – Először is itthon kevés mountain bike verseny van mostanában, főleg XCO. Másodsorban (drága a benzin) Szegedhez közelebb van sok verseny mint az itthoniak, és ilyenkor legalább tudok kicsit terepen is bringázni.
Buzsó: – Elsősorban a felkészülés szempontjából, pl. idén március/április környékén nem volt itthon verseny.
Tündi: – Nos, én már jócskán közép korúnak számítok, elmúltam 43. Idehaza kevés olyan verseny van, ahol olyan lenne a korcsoportbontás a hölgyeknél, amelyben a hasonló korúakkal értékelnének. Sajnos kevesen vagyunk! Az amatőr felnőtt női korcsoport jelenleg 18-tól 44 éves korig foglalja magába a hölgyeket. Ausztriában és Szlovéniában az 5-10 évenkénti korcsoport bontás a jellemző. Az is igaz, hogy ott több nő áll rajthoz, így megéri a szervezőknek a több korcsoportra bontás. Számomra még az is meghatározó a versenynaptár összeállításakor, hogy előnyben részesítem a hosszú és nagy szintemelkedést tartalmazó versenyeket, amiből idehaza nagyon kevés van. Nálunk több az időfutam, mint a mezőnyverseny.

Blazsó Márton - VKE-Nelson
- A kinti versenyeken ritkán beszélnek magyarul. Hogy tudod megoldani ezt a problémát?Marci: – Legtöbbször angolul oldom meg a problémát. Értek kicsit németül is, de a szókincsem németből csak bizonyos szűk témákra korlátozódik (kaja, bicaj, …).
Tündi: – Beszélek angolul és egy kicsit németül is, így eddig még nem volt gondom. A UCI égisze alatt rendezett maratonokon például előírás, hogy legyen angol nyelvű tájékoztatás. Összességében úgy tapasztaltam, hogy külföldön szinte mindenki beszél angolul a szervezők között a legegyszerűbb versenyen is.
Buzsó: – Szerencsére Szlovákiában és Ausztriában a határ mentén meg tudjuk magunkat érteni, a távolabbi versenyeken már elkerülhetetlen a nyelvtudás. Mindig van aki segít :)
- Számos külföldi verseny közelebb van, mint egy olyan, ami országon belülre esik. Ha csak ezt nézzük, egyértelműen jobb az ilyen külföldi versenyre menni. Mi a véleményed róla?
Buzsó: – Az újdonság is belejátszik, de azt látom, hogy külföldön nehezebbek a pályák, és jobban szeretik a versenyzőket.
Tündi: – Mivel Keszthely közelében élek, a határ közeli osztrák és szlovén versenyek és maratonok közelebb vannak, mint a hazaiak zöme, de szívesen kacsintgatok távolabbra is, mert igen jók a tapasztalataim.
Marci: – Ha most pl. soproniként beszélnék, akkor lehetséges. Itt a délkeleti határvidéken nem annyira egyértelmű. A balkánhoz közelebb lévő országokban nagyon különbözik a versenyek színvonala. Vannak nagyon jól szervezett versenyek és vannak tájékozódási túlélő futamok is.
Egy jellemző viszont szinte mindegyik külföldi versenyre igaz, amiken eddig elindultam: tisztelik és elismerik a sportolókat és a sportteljesítményt!

Búr Zsolt - Bringabanda SC
- Mit tanácsolsz azoknak, akik még csak most kacsingatnak a külföldi versenyek után? Mire kell figyelni mindenképp?
Marci: – Minél hamarabb nevezzenek be, tudják pontosan hol a pálya, és ha kell akkor a közelben foglaljanak szállást.
Tündi: – Azt tanácsolom, hogy vágjanak bele! A verseny, maraton kiírását alaposan el kell olvasni, így már előre tudni fogjuk, hogy mikor, mit kell csinálnunk. Egyébként, nyugodtan rábízhatjuk magunkat a szervezőkre, mert nagyon segítőkészek. Tudom, hogy egyedül menni az első külföldi versenyre nem olyan egyszerű, így az a tanácsolom, hogy páran “összeállva” kellene kipróbálni az elsőt!
Buzsó: – Nyugodtan vágjanak bele, nem fogják megbánni. A szlovák maratonok pl. messze híresek, ezt több magyar versenyző is megerősítheti.
- Miért ajánlod a külföldi versenyeket?
Tündi: – A szervezés precíz, tartják magukat a kiírásban szereplő dolgokhoz és ami nagyon fontos, megbecsülik a résztvevőiket. Értünk vannak, és nem titkolt szándéka a szervezőknek, hogy a következő évben is szeretnék, ha az ő eseményükre mennél el, hiszen egy időben több verseny is folyik. És ezért meg is tesznek mindent!
Marci: – Szerintem az, hogy egy versenyt külföldön rendeznek, nem jelent önmagában minőségbeli különbséget. Itthon a legtöbb (mtb) verseny közepes vagy közepesen jó színvonalú (az országútiról most inkább nem beszélnék).
Az valószínűleg jó verseny lesz, ahol sok az induló és vannak nagy szponzorok vagy régebb óta megrendezik. Ez külföldre és itthonra is igaz.
Buzsó: – Kicsit változatosabb táj, kemény pályák, sokkal színvonalasabb kiszolgálás, szurkolók a pálya szélén. Az elsősegély nyújtást nem szerettem volna említeni, mert abban senkinek ne legyen része, de az is sokkal nívósabb mint idehaza… sajnos.
Ha valaki esetleg az anyagiak miatt hezitálna, nézzünk egy konkrét példát két maraton versenyre, Veszprémből indulva.
Az egyik a Bükk maraton, a másik pedig az osztrák Eisenberg maraton.
Távolság: 257 km / 135 km 19000 Ft (autópálya használattal) / 8300 Ft
Nevezés: 6000 Ft / (28 Euro) 8400 Ft
Szállás (opcionális): ~ 3500 Ft / ~ 4000 Ft
Étkezés: elhanyagolható különbség.
A számítás szerint mintegy 7800 Ft-tal olcsóbbra jön ki a határon túli verseny. Most direkt egy olyan példát kerestem, amiből a határon túli verseny került ki győztesnek. Lehetne még sorolni számos példát pro és kontra, de talán gondolatébresztőnek megfelelő, hogy nem az országhatárok, sokkal inkább a távolság miatt kerül többe vagy kevesebbe egy verseny.
A teljesség igénye nélkül íme néhány verseny, amit a riportalanyaink is szívesen látogatnak:
Stupava MTB Maraton - Szlovákia
Eisenberg MTB Maraton – Ausztria
Worldgames of Mountainbiking MTB – Ausztria
Top Six Marathons MTB - Ausztria
Alpentour Trophy MTB - Ausztria
Wienerwald Radmarathon országúti - Ausztria
St. Pöltner Radmarathon országúti  - Ausztria
Maraton Franja BTC City Museeuw Classic országúti – Szlovénia
Marok Bike Maraton MTB - Románia
Blazsó Marci elgondolkodtató szavait idézve szeretném zárni a cikket:
“Becsüljük meg ami itthon van és segítsük a rendezőket ÉPÍTŐ ötletekkel vagy legalább azzal, hogy visszarakjuk a szemetet a zsebünkbe, hogy itthon ismét legyen több rendezvény! Hosszútávon csak a sok és jó hazai versenyekkel járhat jól a hazai sport.”

A cikk eredetileg a Bikemagon jelent meg.