2010. augusztus 3., kedd

Bükk Maraton



A bükki az a maraton, ahol eddig talán a legtöbbször voltam. Amikor bringázni kezdtem, az első néhány évben szinte ez volt az egyetlen komolyabb verseny, ahova ellátogattam.
Néhány év kihagyás után, idén ismét rajthoz álltam többek között a Top Maratonos összetett eredmény miatt is.
Bár pihenőhét előzte meg a versenyt, annyira nem éreztem ezt meg, mivel jelenleg nyári gyakorlaton vagyok - tipikus mókuskerekes munka - reggel 8-tól délután fél 5-ig.
Szombaton érkeztünk Egerbe a többi veszprémi bringással együtt. Egy rövidke átmozgatásra jutott idő a késő délutáni esőzés és a naplemente között. Rövidebb is lett, mint terveztem, mivel egy törött küllőt véltem felfedezni a hátsó kerekemben.
A lecke fel volt adva: szombat este fél 8-kor küllőt találni Egerben. Több telefonálás után, a helyszínen a szervezőktől sikerült szerezni egyet, amit vasárnap reggel sikeresen be is tudtam építeni a rajt előtt nagyjából fél órával.



Fél 10-kor rajt, sikerült az élbollyal elől maradni, mintegy 5-6 fővel el is tudtunk szakadni a mezőnytől.
Innen nagyjából végig egy 4 fős csapattal haladtam, ami többé-kevésbé a táv 2/3-áig együtt is maradt. Az utolsó lejtőhöz érve értem utol Fenyvesi Petit, aki hátsó defekttel sétálgatott az út szélén és érdeklődött, hogy vajon mennyi lehet még vissza a távból - abszolút első helyről csúszott le ezzel a malőrrel. Nem sokkal később a hasonló cipőben járó Kapitány Attilával találkoztam, sajnos nem tudtam rajta segíteni, mivel az autószelepes belsőmmel nem tudta megoldani a gondját.
Körvonalazódott bennem, hogy a Top Maratonos negyedik helyezések után végre első háromban végzek, már csak be kell gurulnom. Nyugodtan, tartalékon haladtam a célig, ezzel megcsíptam a dobogó második fokát.
Örülök, hogy ismét rendben volt a technika, a DT villa ismét jó társnak bizonyult a verseny során. A verseny alatt egy darab High5 Energy Bar és kettő Energy Gelt ettem, kiegészítve két kulacsnyi Energy Source-szal - ez megfelelő adagnak bizonyult.