2012. június 30., szombat

T-Systems Elimina Tour Answare Nagydíj - 2012. június 30.

Szombaton Vácon versenyezhettem a T-Systems Elimina Tour Answare Nagydíjon. "Kenyeret és cirkuszt a népnek!" - így is összefoglalhatnánk az eliminátor futamokat. Magyarországon eddig szinte ismeretlen és a világban is csak nemrég létrejött új hegyikerékpár szakágról van szó.
fotó: SomaFotó
A hazai Elimina Tour sorozat egyedülálló: városban rendezik. Hegyikerékpárosok a városban - igen, ellentmondásos kijelentés. Viszont, ha kicsit továbbgondoljuk, parádés ötlet a hegyikerékpár népszerűsítésére!
fotó: Káldi Tomi
A nagy meleg miatt a regisztráció szinte utolsó pillanatára érkeztük a helyszínre, ami egy igen barátságos, szép városközpont volt.
Pályabejárás és a lehető leghűvösebb hely keresése volt a következő feladatunk. De ugye ez hőségriadó idején nem könnyű feladat. Fél 3-kor kezdődött az időfutam, ami alapján kvalifikáltuk magunkat a döntőkbe. A 35 fős mezőnyből a 10. legjobb időt sikerült futnom. A pálya egy igazi sprintverseny volt, csupán egy helyen kellett észnél lenni, az pedig a lépcsősor eleje. Egy padka volt a lépcsők előtt, amit ha beugrottunk, akkor pont a lépcsősor közepére
Az első döntőből könnyedén jutottam tovább a legjobb 16 közé. Itt is már viszonylag kemény csatát kellett vívni, hogy továbbjussak, de sikerült.
Ekkor már a 8 között voltam, amit ajándéknak éreztem. De innen már nem volt hova tovább, ezt már akkor is tudtam. A négy közé kerülés már nem jött össze, amin nem is csodálkozok, ezt a futamot negyedikként zártam.
Ekkor még egy futam volt hátra számomra, az pedig az 5-8. helyezések eldöntése. Sajnos ez sem sikerült fényesen, már fáradt voltam és egy láncleesés sem segített rajta, hogy ne sereghajtóként érjek célba. Így lett hát, hogy nyolcadik helyem zártam a napot.
fotó: Káldi Tomi
Viki kitartóan szurkolt, itatott és vezényelte a futamok közt a melegítést/levezetést/pihenést. Jól áll neki a dirigálás, remélem itthon nem szokik rá... :)

A következő futamokra vegyes érzelmekkel gondolok. Szeretnék menni, mert hatalmas buli és ennyit igazán tehetek a sportért, de ott van a másik oldal is, hogy ez idő alatt egy hasznos edzést is tudnék végezni, illetve az idei év 16-18 versenye után szükségem van-e ilyen mókázásokra, amikor csak saját magamnak versenyzek, a saját pénzemből.




 

 

 

         

2012. június 25., hétfő

Bringafieszta - 2012. június 24.

A kincsesbányai országúti versenyen 105 km-t kellett teljesíteni, ez 6 kört jelentett körönként 150 méter szintemelkedéssel.
A rajt szinte pontosan 10 órakor volt és rögtön egy emelkedővel kezdtük meg a versenyzést. Csapattársammal, Janival az élbolyban helyezkedtünk el és kaptam a jó tanácsokat, hogy mire és kire figyeljek. Az országútisokat nem ismerve, csak hallomásból tudom, hogy nem volt teljes mezőny az országos bajnokság miatt.
fotó: Kezso
Semmi más célom nem volt a versenyen, mint az, hogy teljesítsem és lehetőleg minél később szakadjak le. Ez a minél később szakadjak le a negyedik kör első harmadában jött el. Eddigre volt már néhány szökevény is és az élboly is megcsappant. A negyedik kör végén még kapálóztam visszamenni a bolyra, de nem sikerült. Innentől egy fél kört saját zsíron mentem, majd két fehérvári srácot értem utol, akikkel remekül együtt tudtunk dolgozni és teljesíteni a maradék 1,5 kört.
fotó: Kezso
A célom elértem, végigcsináltam, jól esett és rendesen el is fáradtam. A legközelebbi országúti versenyen nem hagyom fenn a 38 mm-es, ~600 grammos gumikat a CX bringán. Tényleg érezhető hátrányom volt a 6-7 kg-os országúti bringákkal szemben.
A két fehérvári sráccal mintegy 11 perc hátránnyal érkeztünk a célba. Kategóriámban ezzel a 6. helyet szereztem meg.
fotó: Kezso
A versenyekkel kapcsolatban már szinte mindent kiveséztünk, talán a számlaadás maradt ki.
Ahány verseny, annyi módon kapunk (nem kapunk) számlát. Pedig ez nagyon fontos sokunknak, mivel az egyesület ez alapján téríti a nevezési díjat.
Többféle módon igényelhetjük a számlát: az online nevezéseknél megadhatjuk a címet vagy a rajtszámátvételkor egyből megírják nekünk (ha van kapacitásuk) és egyre több helyen találkoztam már a "számlát kérek" cetlivel, amit kitöltve verseny végén visszamehetünk a számlánkért.
Személy szerint a nevezésnél átvett számla a legszimpatikusabb nekem, mert akkor már nálam van és az a biztos.
Sok helyen azt is hallani, hogy "majd postázzuk a megadott címre". Na ez, amitől a falra bírok mászni! Tisztelet a kivételnek, de ezek sok esetben elfelejtődnek. Addig jók vagyunk a szervezőknek, amíg befizetjük a nevezési díjat, de utána már nem foglalkoznak velünk, pedig ez is még a rendezvény része kellene, hogy legyen.
És mivel a verseny után már nincs meg a személyes kontaktus, hogy esetleg erélyesen kérjük a számlánkat, sokkal nehezebb megszerezni. Lehet próbálkozni email írással vagy telefonálással, de egy idő után belefárad az ember és inkább hagyja azt a 3-4 ezer forintot.

(A fenti gondolatoknak nincs köze a bejegyzés többi részéhez, a Bringafieszta versenyen a célbaérkezésem után rögtön átvehettem a számlát.)

2012. június 24., vasárnap

MTB Piknik 2012. június 23.

A múlthetihez hasonlóan ez a hétvége is töményre sikeredett. Szombatra a vértesboglári MTB Piknik, vasárnapra pedig a kincsesbányai Bringafieszta országúti verseny jutott. Utóbbit csupán a verseny közelsége és a versenyzés szeretete miatt választottam.

fotó: montimi

Tavaly kirándulósra, Vikit kísérősre vettem a figurát az MTB Pikniken, de idén mindent beleadtam! A tavalyi "ló lószolás" megismétlését többen várták, de egy poént csak egyszer lőhetünk el, idénre valami mást kellett volna keresni - ami részben sikerült is talán azzal, hogy egy kis kitérővel, szemben a mezőnnyel érkeztem a célba.

A rajtvonalnál, Buzsót és csapattársamat, Manót nézve már szinte könyvelhető volt a papírforma. Buzsóval vezettük a mezőnyt az első 1-2 kilométeren, amikor egy rövid meredek emelkedőt meghúzva tisztességesen szétszakadt az addig ~8 fős bolyunk. Buzsó nagyjából 50 méterrel haladt előttem, a többiek 200-zal mögöttem. Egy hosszabb aszfaltos rész következett, ahol ledolgoztam a hátrányom és egy picit tudtunk együtt menni. A meredekebb erdei utakon viszont egyre jobban kezdtem megúszni és egyedül maradtam. Buzsót már nem láttam és mögöttem sem jött látótávolságon belül senki. Kényelmesen, saját tempóban haladtam, élveztem a pályát.
A cél előtt néhány száz méterrel kicsit elkavartam és egy szántóföldet nem a bal, hanem a jobb oldalról kerültem meg - ismerős volt már a hely, mert bemelegítésnél jártam arra, így nem tűnt fel, hogy nem arra van jelölve a pálya - és a mezőnnyel szemben érkeztem a célvonalhoz.
Buzsó után másodiknak, a felnőttek közt elsőnek érkeztem a hosszabbik távról.
fotó: montimi
A papírforma eddig érvényesült, viszont Manó résztávosra vette a versenyt, mert egy lassú defekt miatt többször pumpálni állt meg, miközben sprintelt egyet-egyet.
Két kulacsnyi High5-os szénhidrátot és három darab zselét vittem magammal, úgy számoltam, hogy a két órás versenyre pont elegendő lesz. Így is lett, az első frissítőpontnál, ha akartam volna sem tudtam volna megállni, mert egy kavicsos lejtő közepén helyezték el, ahol kb. 40 km/h-val haladtunk.
A pálya szalagozásának a ritmusára féltávnál éreztem rá. A kanyarokban erősen kellett figyelni, mert viszonylag későn voltak a nyilak és a fehér szalagokat. Szerintem célszerűbb lett volna korábban kihelyezni őket, mert túrázva biztos könnyen észrevehetők, de nagyobb tempónál ez nehezebb volt.
Örültem az első helyemnek, de sajnálom, hogy kb. 5 percet kaptam Buzsótól.
Az eredményhirdetés hamar lezajlott és már indulhattunk is haza, hogy rendbe hozhassam a CX bringát és pihenhessek egy kicsit a vasárnapi versenyre.

2012. június 18., hétfő

Fa Men Extreme XCE - 2012. június 17.

Jól besűrűsödött a hétvége, ugyanis a szombati Crosskovácsi maraton után gondoltam egy merészet és Balatonfüredre vettem az irányt a Balaton Bike Fest keretében rendezett Fa Men Extreme XCE versenyre. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem a fesztivált illetően, de közel volt és a hangulatom is a versenyzés mellett tette le a voksát.
fotó: Fenyvesi Photo
Nem éreztem teljesen magamat kirobbanó formában, a versenyzőtársakat ismerve a futottak még kategóriába soroltam be magam. Ez azért jó volt, mivel nem idegeskedtem.
A pályán a Harang-féle stílusjegyeket véltem felfedezni, egy kaszált mezőn és egy rövidke földúton versenyeztünk.
Fenyvesi Photo
Fél 11-kor kezdődtek az időfutamok, ami alapján egy rangsort állítottak fel a versenyzőkből és ezen helyezések alapján kerültünk csoportokba.
Az időfutamon nagy meglepetésemre harmadik legjobb időt hajtottam, Táncos Gabi és Búr Zsolt után.
Ezek után 4 csoportot alakítottak ki, ahonnan a négy fős futam első kettő helyezettje jutott tovább.
A pálya kialakítása miatt - egy 50 méteres murvás két nyomsávos út, majd derékszögű jobbos kanyar, egy kis csiki-csukis emelkedő és lejtő majd 100 méter hosszú célegyenes - aki az első kanyarban elöl tudott helyezkedni jó eséllyel már magáénak tudhatta a futamot, mivel előzésre nagyon kevés lehetőség volt.
Nem voltam teljesen tisztában a szabályokkal, ezért a nyolc és négy közé kerülésért is teljes gázon mentem.
A futamok közt levezetésre, bemelegítésre nem volt sok lehetőség, vagyis lehetőség még csak lett volna, de a tűző nap miatt mindenki igyekezett inkább árnyékba vonulni és minél több folyadékot inni.
Majd elérkezett a döntő: Fenyvesi Peti, Kovács Krisztián (egy fiatal dh-s, fourcrossos arc, aki sokakat meglepett a rajtolásával) Táncos Gabi és én.
fotó: Fenyvesi Photo
Itt már kicsit izgalmasabbá vált a helyzet, mert azért mégiscsak a döntőbe kerültem. Rajt után a második helyen voltam, s másodikként fordultam az ominózus kanyarban, de szerencsémre Krisztián nem bírta sokáig erővel, így volt lehetőségem előzésre. Egy megtorpanásnyit hibáztam az egyik technikásabb részen, ami a többiek lendületét is megtörte, de szerencsére az első helyem megmaradt.
Innentől kevés gondolkodásra, de annál több erőre volt szükségem, hogy besprinteljek a célba. Szerencsém volt, megnyertem az első XCE kupafutamot!

A délután folyamán a pénzdíjas versenyre került sor. Ehhez már senkinek nem volt semmi kedve, hiszen a délelőtt folyamán kellőképpen kihajtotta magát mindenki.
Mivel a felnőtt férfi kategóriában csak ketten indultunk, viszonylag könnyen dűlőre tudtam vinni a dolgot.
Ezzel megszereztem a nap második aranyérmét. :)
fotó: Fenyvesi Photo
Amikor először hallottam az XCE-ről ritka nagy hülyeségnek gondoltam. Nem láttam értelmét ezeknek az 1-2 perces versenyeknek, ahol a legapróbb hiba is a futam elvesztésébe kerülhet.
A nap folyamán viszont szimpatikusabbá vált, hogy nem csak egyszer, hanem többször is rajthoz álltam, különböző stílusú versenyzőkkel, különböző szituációk alakultak ki. Érdekes és izgalmas volt és talán ez a legjobb benne, hogy a nézők számára is izgalmas futamok láthatók. A verseny rövidsége miatt nem unalmas, de ahhoz nagyon is pörgős, hogy legyen mindig mit nézni.

2012. június 17., vasárnap

Crosskovácsi Maraton - 2012. június 16.

Folytatva az idei terveimet, ezúttal is a hosszú távot választottam. Nem telt túl jól a hét, akadt edzés, amihez "telefonon küldött erőt" Marci, hogy meg bírjam csinálni.
Rövid kis mászásokat kellett csinálni, de abból nem keveset. Keservesen ment, alig bírtam rugdalni is a pedált. A másnapi edzés után defekt, majd pénteken ismét. Úgy tűnik szerencsére már az edzésekre tolódnak a defektjeim :).
Kevéssé kipihenten érkeztem a versenyre - hozzáteszem, ez máskor nem szokott gondot okozni.
fotó: Kezso
Megtörténtek a rajt előtti szokásos tennivalók, Elemérnek és Kezsonak kulacsok kiosztva, helyszínek lebeszélve, High5 zselék a nadrágszárba és beszólítás.
High5 zselé az Endura nadrág szárában
A beszólítás nem tudom mi alapján történt, eddig abban a hitben voltam, hogy az eddigi maraton kupában szerzett pontszámok alapján. A nevezésnél nem volt beírva a csapatnevem és a beszólításnál sem mondták. Tehát akkor nem a szövetségnél vezetett kupapontok szerint. De akkor hogy? Na mindegy. Így is a második sorba kerültem, ami egy hosszú távú maratonnál, ami ál-lassú rajttal indul nem számít túlságosan.
Nagyon keservesen ment a bringázás, fájtak a lábaim és fáradtnak is éreztem magam.
Szép kényelmes tempóra álltam rá, nagyjából a 10. hely környékén haladtam a felvezető körben. Az első kör feléig tartottam ezt a helyet, amikor a Kutya-hegyről lefelé utolértem Szécsi Tomit és Süle Robit. Valami nem stimmelt, ők erősebbek, nem érhettem volna utol őket! Nem is stimmelt, meg is lett ennek a böjtje!
Az emelkedőn aztán beszélgettünk kicsit, rácsodálkoztak, hogy így eresztem lefelé, de nem mentem vele sokra, mert az emelkedőn könnyedén visszaelőztek. A következő lejtőn hasonló szituációba keveredtünk, Szécsi Tomi, Süle Robi és Reznik Sanyi triót gurultuk le Temesi Viktorral, akivel egész sokat tudtunk összedolgozni, majd a Nagy-Kopasz-hegynél Viktor elköszönt és lemaradt. Valószínűleg hibát halmoztam hibára, mert nem sokkal később elhaladt mellettem Szécsi Tomi, majd Reznik Sanyi és Süle Robi is.
A második körre kimenni már nagyon nem esett jól. A túlélés és a "már csak egy rövid kör, kibírom" gondolata kavargott bennem. Az emelkedők közel sem olyan lendülettel mentek, mint először. Rossz érzés volt.
fotó: Kezso
Ezen a rövid körön hárman kerültek ki. Már elhaladtam a "10 kilométer a célig" tábla mellett, amikor a háttérben feltűnni láttam Papp Dénest.
Dénes nem mumus. Csak ha már olyan sokan leelőztek, őt nem akartam elengedni, így egy rövidtávú célt tűztem ki: nem akarok bekerülni a "Dénes által Crosskovácsi maraton utolsó kilométerein leelőzött lúzerek közé". Mert az ilyeneket ő kellőképpen kifigurázva tudja előadni a blogjában.
Kicsit pajtáskodtunk, majd az 5 kilométeres tábla láttán összekapartam magam és elindultam. Néhány másodpercet sikerült összegyűjtenem, aminek igazából semmi jelentősége nincs, mivel nem egy kategóriában mentünk, de akkor, ott nekem sokat számított.
A célba érve erős derékfájást éreztem, hajolni is alig bírtam. Furcsálom, mert hónapok óta nem változott semmi a bringán, de most mégis kijött valamiért. A nap tanulsága az, hogy türelmesebben kell versenyezni. Mert ez a teljesítmény a középtávra nagyon szép lett volna, de ott volt még egy 24 kilométeres kör, amire nem sok erő jutott...
Így korcsoportban a 7., abszolútban pedig a 12. helyen értem célba.
Tényleg kihajtottam magamból mindent. Ezt a szervezetem  tompa fejfájással és hányingerrel jelezte. Ismerős érzés, néhányszor már átéltem, amikor nagy hőségben ekkora terhelést végzek. A hányingert végül sikerült - hogy is fogalmazzak finoman? - "túlélni", ami nagy megkönnyebbülést hozott. Ilyenkor minél több szilárd ételre és folyadékra van szükségem. Ez egy szelet pizza és egy csokis High5 fehérje shake-ben testesült meg, majd egy fa hűvös árnyékában, dacolva a hangyák és egyéb rovarokkal, akik tranzitútként használták a testem elfeküdtem-aludtam és 1-1,5 óra múlva már sokkal jobban éreztem magam.



fotó: Hostya Zoli
Köszönöm a szurkolást mindenkinek, az itatást a Csapatomnak és a fotózást Kezsonak és Hostya Zolinak!



2012. június 4., hétfő

BringaMánia Magyar Nagydíj - 2012. június 3.

Év elején azt tűztem ki célul, hogy az összes cross country kupafutam másodosztályában elindulok. Mivel három (később kiderült, hogy mégis négy) versenyből és az országos bajnokságból áll a szezon inkább nem foglalkoztam vele. A mostani veszprémi verseny is csak egy balszerencse miatt fért bele a hétvégébe. Sajnos a négy napos Alpentour Trophynkat keresztülhúzták és Blazsó Marcival egy erősen deficites 800 kilométert autóztunk Schladmingba és vissza.
Csütörtök este még egy kis intervallozást csináltunk a Gulya-dombon, majd pénteken 3 óra terepezés a Balaton-felvidéken. No, eközben sem gyönyörködtem sokat a tájban...
Szombatra némileg változott a versenypálya, lett pár meglepetés rész, így reggel és délután is kimentem ismerkedni vele. Szerencsére idén még közelebb került a verseny a város szívéhez, mert a versenyközpont a Gulya-dombi száműzetéséből a Jutasi úti sporttelepre költözött be.


Örültem, hogy ilyen közel volt a verseny, mert fél órával a rajt előtt még haza tudtam jönni gumit cserélni...
Idén már a Másodosztály férfi rajtja is felköltözött az Óváros térre, így végre nem csak az Elit futamokat élvezhették a nézők.
A mi rajtunk fél 2-kor volt, az U19, Master 1 és 2-3 után. Azt nem tartottam a legszerencsésebbnek, hogy a még a Master 2 és 3 is a Másodosztály előtt indult.
fotó: Végh Attila
Viki délelőtt már magasra tette a mércét, mert idén is megnyerte a Másodosztály női kategóriát, ezenkívül Soltész Úr is megígértette velem, hogy jól kell mennem, különben nem jönnek el szurkolni Kedves Nejével...
Szépen felsorakoztunk a rajthoz, megettem a High5 zselémet, picit beszélgettünk a fiúkkal, hogy mennyire siessünk az elején és már indultunk is. Mivel az első sorból tudtam rajtolni, jó poénnak tűnt, hogy meghúzom az elejét, gondoltam ne legyen akkora tumultus a lépcsőnél. Ez olyan jól sikerült, hogy a második lépcsősor tetejénél már be is fogtam az első Master versenyzőt, majd a szűk ösvény előtt libasorban álldogálló 4-5 versenyző mellett már inkább elfutottam, mert így volt a leggyorsabb. Utólag visszagondolva, ez nagyon jó húzás volt, hatalmas előnyre tudtam szert tenni. A patakátkelésnél még további 2-3 versenyzőt fogtam be. A sík részeken próbáltam minél energiatakarékosabban haladni, hogy az emelkedőkre és a technikás részekre maradjon erőm.
  Ahol tudtam, belendítettem a bringát és épp csak a sebesség megtartásáért hajtottam a pedált. Szerencsére nem kellett rohannom, saját tempómban tudtam menni.
Nagyon jól kitartottam a harmadik kör végéig, erőt adott, hogy folyamatosan értem utol a korábban rajtoló versenyzőket.
A második és harmadik köröm egy kicsit lassabbra sikeredett, mint az első és folyamatosan csökkent az előnyöm is, de szerencsére nem került veszélybe az első helyem. Az energiapótlásként még egy zselét fogyasztottam el a második kör közepén és összesen 2x fél liter High5 szénhidrátot ittam.

Tartósteszten van nálam egy Endura nadrág, aminek ez volt az első versenye. Az első benyomások pozitívak, tapasztalatgyűjtés folyamatban.
fotó: Végh Attila
Szüleim és egyik kedves munkatársam is kilátogatott családjával a versenyre, így még jobban örülök, hogy első lettem, mert azért nagyon ciki lett volna, ha valahol a mezőny közepén kullogva érek be. :)
Köszönöm szépen a szurkolást Nekik, csapattársaimnak, ismerőseimnek és mindenkinek, akik a pálya széléről szorítottak!