II. Villapark Vértes Maraton - 2012. május 12.

A tavaszi versenydömping-sorozat elejére került a várgesztesi Vértes Maraton. Múlt hét végén volt egy kis pihenési lehetőségem, de most egy fárasztó egy hónap következik.
Tavaly nem indultam ezen a versenyen, mivel kicsit más volt a prioritás, de idén nagyjából minden lehetőséget megragadok a versenyzésre.
Közel is van, a szervezők közt is van néhány ismerős név - Baros Bálint, Búr Zsolt -, akik miatt bátran nekivághattam.

fotó: bikemag.hu

Sikerült lazán vennem a versenyt - úgy tűnik így kellene hozzáállnom, a múltkor a Kürtős Kupánál is bevált -, egyedül a távot tudtam, azon kívül semmit. Bár a távval sem voltam előbbre, mivel csak kölcsön pulzusmérőm volt Vikitől, sebességmérőm sajnos nem :)
Kis csapatunk - Blazsó Marci és Lóránd Imi - erősen kalandosan vágott neki a várgesztesi útnak... De végül azért csak odaértünk.
A Villapark egy mini falu méretű vendéglátó hely, ami szuper helyszínt adott egy ekkora méretű versenynek. Flottul ment minden - nevezés, melegítés és már rajtoltunk is.
És igen! Végre egy praktikus rajtcsomagot kaptunk: energiaszelet, energiaital, zokni, ebédjegy és csak egy-két darab szórólap. Chipes időmérés, jó hely - 3500 Ft-ért. Váóóó!
Úgy terveztem, hogy az elején megpróbálok minél tovább az élbollyal menni és majd csak akkor leszakadni, amikor már nagyon rosszul esik.
Marcival, Buzsóval, Fenyvesi Petivel, Szalay Petivel, Szalontay Bencével, Táncos Gabival sikerült meglépni kicsit a többiektől.
Az egyik nagy kereszteződésben, nagyjából 5 kilométer után Buzsó kötelességtudatból kiállt pályát biztosítani, mivel onnan elmászkált az ember és néhányan el is tévedtek. Egy dobogós helyezést dobott el ezzel...
Ez után hamar fel is bomlott a kis bolyunk, jobbára Szalay Petivel kergettük egymást az első, 23 kilométeres kör végéig, amikor újra visszaértünk a Villaparkba, majd indultunk a következő 32 kilométeres körre.
Az összes információm a két kör hossza volt a távról, így próbáltam erre, az első körbe megtett időmre és arra az elképzelésemre alapozni, miszerint a pályán egyenletesen oszlanak el a dombok.
Tehát még 1,5 órára tippeltem a második köröm, így ennek megfelelően tudtam darabokban elmajszolni a High5 energia szeletet és az Isogel zselét is 1:45-2:00 közt ettem meg. Úgy gondoltam, az utolsó kilométereken még jól jön egy kis plus energia.
A második kör harmadánál egyszercsak valaki megszólított hátulról és az előttünk menőkről érdeklődött. Rendkívüli mód rámijesztett, mert nem vártam, hogy bárki is felérjen rám. De szerencsére/szerencsétlenségre Marci volt, akit a motoros vitt rossz útra és most készült visszamenni az élre.
Ez után nem sokkal megpillantottam magam előtt Szalay Petit-Szalontay Bencét és Fenyvesi Petit.
A cél előtt néhány kilométerrel megint a frászt hozták rám, ezúttal Szalay Peti közeledett. Kezdtem nem érteni a helyzetet, hogy akik előttem vannak, azok miért előznek meg újra... Kiderült, ők is elnéztek egy kereszteződést. Az versenyidőt és a helyezésünket - Marci és Táncos Gabi volt előttünk, mi a 3-4. helyért mentünk -, elnézve elegendő erőt éreztem magamban, hogy megpróbáljam leelőzni Petit. Nem feltétlenül normális módjára érkeztünk az utolsó lejtőn és ez folytatódott a Villaparkban is. Mivel nehéz lett volna eldönteni, hogy ki érdemli a harmadik helyet és az azért járó díjat, ezért javasoltam, hogy osszuk el igazságosan. Peti bólintott, én meg eszeveszettül sprintelni kezdtem - Ő meg félreváltott és 1 másodperccel utánam érkezett. Szerencsém volt.

A pálya jelölése sajnos tényleg nem volt a legtökéletesebb, de ha ráéreztünk a logikára, hogy hol kell keresni a szalagokat, akkor már könnyebb volt. A kék szalagokat is már annyira megszoktuk, hogy hazafelé jövet már több száz méterről kiszúrtuk a fák mögött az út széli csapot :)
Néhányan a frissítőpontokra is panaszkodtak. Megmondom őszintén, csak a Villaparkban láttam én is, bár nem is kerestem, mert volt két kulacs High5 szénhidrátos italom, így a verseny közben teljesen függetlenedni tudtam mindentől és mindenkitől.

fotó: Káldi Tomi

Köszönöm a szurkolást és a lehetőséget, hogy itt lehettem! Örülök, hogy az abszolútban Marcival egy dobogóra állhattam és a felnőtt férfiak közt a leggyorsabb voltam.
Köszönöm, hogy a Salice szemüvegét és sisakját viselhetem és High5 termékeket ehetek/ihatok.

Versenyezzünk külföldön is! Megéri!

Unod a banánt? (…) Bizonyára sokakban felmerült már a gondolat, hogy ne csak a hazai mountain bike versenyekre látogassanak el, hanem a környékbeli országok nyújtotta számtalan lehetőség valamelyikét is kipróbálják.

Ehhez próbálunk segítséget nyújtani alábbi cikkünkkel, amiben három különböző típusú, rutinos versenyzőt fogunk megszólaltatni a külföldi versenyzéssel kapcsolatban, nyilatkozataikból kiderül, semmi ördöngösség nincs abban, ha kilépünk határainkon túlra, sőt, a legtöbb esetben több szempontból jobban járunk.

A nemzetközi versenyek egy része már-már kultikus jelleggel bír, szinte presztízs értéke van a versenyzők és a rendezők körében is, hogy részt vehetett rajta, illetve több ezer fős mezőny vágott neki a különböző távoknak. Ki ne szeretne részt venni a Salzkammergut maratonon, az Alpokban kanyargó négy napos Alpentour Trophyn vagy esetleg az Ausztráliát átszelő Crocodile Trophyn, esetleg a Tour de France útvonalán kerekezni?

Ha nem is rögtön az utóbbiakhoz hasonló nagy lépéssel nyitunk a külföldi versenyek felé, legalább a környékbeli országok, a határ szélén levő versenyekre érdemes kilátogatni. A miértje pedig a tapasztalatokban keresendő. Ezek a versenyek segítenek megismerni más országok kultúráját, új embereket és összehasonlítási alapot nyújtanak a hazai versenyekhez, amiből sokat tanulhat versenyző és versenyrendező egyaránt. Ráadásul a gyakorlat azt mutatja, pénztárcánkat sem terheli meg jobban, mintha itthon fásulunk be ugyanannyiért az ismert nyomvonalakon.

Budainé Tündét (Mazsola KSE, Keszthely), Búr Zsoltot (Bringabanda SC, Oroszlány) és Blazsó Marcit (VKE-Nelson, Szeged) kérdeztük a külföldi versenyekkel kapcsolatban. Tünde országúti kerékpár versenyző, Zsolt (Buzsó) és Marci pedig a hegyikerékpáros szakág hazai kiválóságainak számítanak.

- Hány éve versenyzel és mikor voltál először külföldi versenyen?
Buzsó: – Ha jól emlékszem, 1993-ban már indultam montiversenyen, az első külföldi pedig 2003 körül lehetett.
Tündi: - A kerékpárversenyzést 2009-ben kezdtem és mindjárt az első szezonom végén kipróbáltam egy osztrák maratont. Az akkori csapatom ajánlásait követtem, így nem egyedül indultam el az első külföldi megmérettetésemre. Jó az, ha mások tapasztalatai segítenek abban, hogy mit válasszon az ember, merre induljon, amikor egy új sportágba kezd, hiszen hatalmas a választék.
Marci: – 1994-ben indultam először monti versenyen. 2003-2004 környékén versenyeztem először külföldön, ha a régi Pannonmaraton sorozatot nem vesszük bele (ami szintén átnyúlt az országhatáron).

Budainé Tünde - Mazsola KSE (Keszthely)

- Egy évben hány versenyen indulsz és abból hány külföldi? 
Tündi: – Évente 15-20 versenyen indulok és a 2/3-a külföldi.
Buzsó: – Ha csak a mountain bike versenyeket számolom, akkor kb. 20, ebből 3-4 ami külföld. De vannak nálam sokkal tapasztaltabb hazai riderek, akiknél az arány akár fordított is lehet.
Marci: – Ez nagyon változó! Kb. 20 versenyem van egy szezonban (minden szakágat beleértve) és ebből általában 2-5 közt vannak külföldi futamok.

- Mi az oka annak, hogy külföldi versenyeket választasz?
Marci: – Először is itthon kevés mountain bike verseny van mostanában, főleg XCO. Másodsorban (drága a benzin) Szegedhez közelebb van sok verseny mint az itthoniak, és ilyenkor legalább tudok kicsit terepen is bringázni.
Buzsó: – Elsősorban a felkészülés szempontjából, pl. idén március/április környékén nem volt itthon verseny.
Tündi: – Nos, én már jócskán közép korúnak számítok, elmúltam 43. Idehaza kevés olyan verseny van, ahol olyan lenne a korcsoportbontás a hölgyeknél, amelyben a hasonló korúakkal értékelnének. Sajnos kevesen vagyunk! Az amatőr felnőtt női korcsoport jelenleg 18-tól 44 éves korig foglalja magába a hölgyeket. Ausztriában és Szlovéniában az 5-10 évenkénti korcsoport bontás a jellemző. Az is igaz, hogy ott több nő áll rajthoz, így megéri a szervezőknek a több korcsoportra bontás. Számomra még az is meghatározó a versenynaptár összeállításakor, hogy előnyben részesítem a hosszú és nagy szintemelkedést tartalmazó versenyeket, amiből idehaza nagyon kevés van. Nálunk több az időfutam, mint a mezőnyverseny.

Blazsó Márton - VKE-Nelson

- A kinti versenyeken ritkán beszélnek magyarul. Hogy tudod megoldani ezt a problémát?Marci: – Legtöbbször angolul oldom meg a problémát. Értek kicsit németül is, de a szókincsem németből csak bizonyos szűk témákra korlátozódik (kaja, bicaj, …).
Tündi: – Beszélek angolul és egy kicsit németül is, így eddig még nem volt gondom. A UCI égisze alatt rendezett maratonokon például előírás, hogy legyen angol nyelvű tájékoztatás. Összességében úgy tapasztaltam, hogy külföldön szinte mindenki beszél angolul a szervezők között a legegyszerűbb versenyen is.
Buzsó: – Szerencsére Szlovákiában és Ausztriában a határ mentén meg tudjuk magunkat érteni, a távolabbi versenyeken már elkerülhetetlen a nyelvtudás. Mindig van aki segít :)

- Számos külföldi verseny közelebb van, mint egy olyan, ami országon belülre esik. Ha csak ezt nézzük, egyértelműen jobb az ilyen külföldi versenyre menni. Mi a véleményed róla?
Buzsó: – Az újdonság is belejátszik, de azt látom, hogy külföldön nehezebbek a pályák, és jobban szeretik a versenyzőket.
Tündi: – Mivel Keszthely közelében élek, a határ közeli osztrák és szlovén versenyek és maratonok közelebb vannak, mint a hazaiak zöme, de szívesen kacsintgatok távolabbra is, mert igen jók a tapasztalataim.
Marci: – Ha most pl. soproniként beszélnék, akkor lehetséges. Itt a délkeleti határvidéken nem annyira egyértelmű. A balkánhoz közelebb lévő országokban nagyon különbözik a versenyek színvonala. Vannak nagyon jól szervezett versenyek és vannak tájékozódási túlélő futamok is.
Egy jellemző viszont szinte mindegyik külföldi versenyre igaz, amiken eddig elindultam: tisztelik és elismerik a sportolókat és a sportteljesítményt!

Búr Zsolt - Bringabanda SC

- Mit tanácsolsz azoknak, akik még csak most kacsingatnak a külföldi versenyek után? Mire kell figyelni mindenképp?
Marci: – Minél hamarabb nevezzenek be, tudják pontosan hol a pálya, és ha kell akkor a közelben foglaljanak szállást.
Tündi: – Azt tanácsolom, hogy vágjanak bele! A verseny, maraton kiírását alaposan el kell olvasni, így már előre tudni fogjuk, hogy mikor, mit kell csinálnunk. Egyébként, nyugodtan rábízhatjuk magunkat a szervezőkre, mert nagyon segítőkészek. Tudom, hogy egyedül menni az első külföldi versenyre nem olyan egyszerű, így az a tanácsolom, hogy páran “összeállva” kellene kipróbálni az elsőt!
Buzsó: – Nyugodtan vágjanak bele, nem fogják megbánni. A szlovák maratonok pl. messze híresek, ezt több magyar versenyző is megerősítheti.

- Miért ajánlod a külföldi versenyeket?
Tündi: – A szervezés precíz, tartják magukat a kiírásban szereplő dolgokhoz és ami nagyon fontos, megbecsülik a résztvevőiket. Értünk vannak, és nem titkolt szándéka a szervezőknek, hogy a következő évben is szeretnék, ha az ő eseményükre mennél el, hiszen egy időben több verseny is folyik. És ezért meg is tesznek mindent!
Marci: – Szerintem az, hogy egy versenyt külföldön rendeznek, nem jelent önmagában minőségbeli különbséget. Itthon a legtöbb (mtb) verseny közepes vagy közepesen jó színvonalú (az országútiról most inkább nem beszélnék).
Az valószínűleg jó verseny lesz, ahol sok az induló és vannak nagy szponzorok vagy régebb óta megrendezik. Ez külföldre és itthonra is igaz.
Buzsó: – Kicsit változatosabb táj, kemény pályák, sokkal színvonalasabb kiszolgálás, szurkolók a pálya szélén. Az elsősegély nyújtást nem szerettem volna említeni, mert abban senkinek ne legyen része, de az is sokkal nívósabb mint idehaza… sajnos.

Ha valaki esetleg az anyagiak miatt hezitálna, nézzünk egy konkrét példát két maraton versenyre, Veszprémből indulva.
Az egyik a Bükk maraton, a másik pedig az osztrák Eisenberg maraton.
Távolság: 257 km / 135 km 19000 Ft (autópálya használattal) / 8300 Ft
Nevezés: 6000 Ft / (28 Euro) 8400 Ft
Szállás (opcionális): ~ 3500 Ft / ~ 4000 Ft
Étkezés: elhanyagolható különbség.

A számítás szerint mintegy 7800 Ft-tal olcsóbbra jön ki a határon túli verseny. Most direkt egy olyan példát kerestem, amiből a határon túli verseny került ki győztesnek. Lehetne még sorolni számos példát pro és kontra, de talán gondolatébresztőnek megfelelő, hogy nem az országhatárok, sokkal inkább a távolság miatt kerül többe vagy kevesebbe egy verseny.

A teljesség igénye nélkül íme néhány verseny, amit a riportalanyaink is szívesen látogatnak:
- Stupava MTB Maraton - Szlovákia
- Eisenberg MTB Maraton – Ausztria
- Worldgames of Mountainbiking MTB – Ausztria
- Top Six Marathons MTB - Ausztria
- Alpentour Trophy MTB - Ausztria
- Wienerwald Radmarathon országúti - Ausztria
- St. Pöltner Radmarathon országúti  - Ausztria
- Maraton Franja BTC City Museeuw Classic országúti – Szlovénia
- Marok Bike Maraton MTB - Románia

Blazsó Marci elgondolkodtató szavait idézve szeretném zárni a cikket:

“Becsüljük meg ami itthon van és segítsük a rendezőket ÉPÍTŐ ötletekkel vagy legalább azzal, hogy visszarakjuk a szemetet a zsebünkbe, hogy itthon ismét legyen több rendezvény! Hosszútávon csak a sok és jó hazai versenyekkel járhat jól a hazai sport.”

A cikk eredetileg a Bikemagon jelent meg.

Kürtős kupa - 2012. április 29.

Egyik legkedvesebb versenyem a Kürtős Kupa. Anno rengeteget bringáztam együtt a szervezőkkel, így a jó viszony megmaradt és ha tehetem részt veszek a versenyen, amit már idén hatodszorra rendeztek meg.
Ez volt a negyedik mountain bike versenyem az idén és ha csak az eredményt nézzük, akkor a legsikeresebb (a teljesítményt nézve nem vagyok elégedett).

fotó: Siki

Az utóbbi néhány verseny nem úgy sikerült, ahogy azt igazán szerettem volna. Volt, ahol a technika tréfált meg, volt ahol simán csak a bringa volt még szokatlan. Mostanra sikerült összehozni mindent. A pihenés az egyedüli, ami kimaradt a verseny előtt, ezért minden mindegy alapon a verseny napján is bringával érkeztem a Keszthelyi-hegységen keresztül, ezzel letudtam a 45 perc bemelegítést is...
A cross country kupafutamot rászervezték a Kürtős kupára, így sok erős versenyző nélkül rajtolt a hat körös versenyünk.
A rajt után az aszfalton már előre álltam és elsőként fordultam a meredek szánkópályára. Mögöttem Pálmai Zsolti, Veingartner Balázs és Czenki Tomi. Szépen, türelmesen haladtam, vártam, hogy előzzenek, nem akartam az elején maradni. A domb utolsó méteréig nem jött senki, így egy erősebb fokozatba váltottam, hogy megpróbáljak meglépni Tőlük.
Nagyjából innentől egyedül versenyeztem saját tempóban. Jól éreztem magam, a lábaim is rendben voltak. A pálya szélén pedig folyamatosan buzdítottak a barátok és ismerősök, akiktől folyamatosan kaptam az információkat az előnyömről. Szerencsére ez körről körre nőtt, nagyjából 2 és fél percig.

fotó: Kezso

Az első körömben nem siettem túlzottan - legalábbis érzésre -, mégis sikerült körrekordot felállítani 8:06 másodperces idővel (Az eddigi években 8.23; 8:17, 8:16-os idők voltak). Erre azért büszke vagyok. Nem úgy, mint az össz időmre, ami nagyjából közepes erősségű volt.
A technikai problémák mondhatni szinte teljesen elkerültek, egy apróságtól eltekintve, ami egy első váltókar törést jelent. A markolatváltóban eltört a műanyag gyűrű, így elöl csak a kis tányérat (28 fogas) tudtam használni, hátul pedig a legnagyobb fogaskerekem a 26-os volt. Nem volt a legkellemesebb ez a felállás, de azt a 2 kört már kibírtam.

A célban örömmel fogadtak az ismerősök, ahogy én is az első helyért járó tortát. Eredményhirdetés után bringára pattantam és egy kisebb kerülővel elindultam haza. Valamivel több, mint 3 órára jött ki ez a nap, ebből pedig közel egy óra versenytempó volt. Fura, de nem éreztem magam ehhez mérten fáradtnak.

Köszönöm Mindenkinek a szurkolást, az etetést-itatást és a lehetőséget, hogy versenyezhettem a Kürtős Kupán!

fotó: Kezso

Kishegy Kupa - 2012. április 22.

Április utolsó előtti hétvégéjén ismét Balatonlellére mentünk a Kishegy Kupára. A helyszín és pálya sem volt ismeretlen, korábbi években már jártam ott többször is - amikor épp nem ütközött a gyenesdiási Kürtös Kupával.
A Kishegy Kupa minden év tavaszán és őszén, György és Mihány napok vasárnapján kerül megrendezésre. A népi hagyomány ezt a két napot tartja a jószág legelőre való ki és behajtásának idejének.
A verseny a szokásos kellemes családi hangulatú, hiszen főleg a helyieknek, azon belül is a gyerekeknek rendezi a Lellei DSE ezt a kis versenyt. Emiatt is lehet, hogy nincs nagy felhajtás körülötte, ezért nem látjuk hetekkel korábban a médiában a reklámjukat.

Minden bejegyzésbe kell egy kép.
(A verseny utáni napokban egy esőben befejezett edzés után.)

Különösebb pihenés nélkül utaztunk a versenyre, mivel egy jó kis edzésnek, felkészülésnek szántam ezt is.
Marci hosszú bemelegítést tanácsolt, így a 11 órás rajt előtt már közel egy órával nekiindultam és közel egy teljes kört mentem is a pályán. A szokásos kör volt idén is kijelölve, ami 18 km-es volt. Szőlőhegyek, pincék, erdős részek tették változatossá a bringázást. Három táv közül választhattunk, attól függően, hogy 1, 2 vagy 3 kört akartunk versenyezni. Természetesen a leghosszabbat választottam én is.
Az ostorcsapásra meginduló mezőnyből már rajt után hamar ki lehetett találni, hogy kivel kell számolni a verseny során. A csapatból Manó, rajta kívül pedig Buzsó és két Trek mezes srác (Naszódi Zsolt és Molnár János).
Buzsóval és a két másik sráccal már az elejétől kezdve erősebb tempót mentünk, de Manó is végig ott volt mögöttünk. Nagyjából 2-3 kilométernél járhattunk, egy vízmosásos árokban zúgtunk lefelé, amikor a sor eleji pánikszerű fékezés miatt elhagyni kényszerültem a kulacsomat és vele együtt a kerékpáromat is. Ez még a kisebbik gond volt, mivel puhára érkeztem, hála a homokos partfalnak. A nagyobbik gond a nyereg elfordulása volt - no nem nagyon, épp csak egy hangyányit hátrafelé. Ismerem ezt az érzést, már korábban is jártam így - nagyon meg tud fájdulni tőle a derekam.
Megállni nem volt időm, mert akkor leszakadok a srácokról, úgy terveztem, hogy majd a kör végén szerelek, úgyis ott volt a nagy szerszámos láda.
A 18 kilométeres kör felénél ketten maradtunk Buzsóval, a többieket felőröltük, illetve ők magukat is - Molnár Jani például benézett egy ösvényt, és egy szőlősoron keresztül bringázott. Ekkor láttam utoljára a célig, amikor már leszakadt hátsóváltójú kerékpárját tolta.
A pálya legkeményebb része egy terminátoros mászás volt, ahol a 28-34-es fokozataim is szinte kevésnek bizonyultak. A nyeregből kiállva folyamatosan egyensúlyoztam az első és hátsó kereket, hogy ne billenjek hátra és ne forogjon el a hátsó kerék sem.
Szinte a kör végéig együtt mentünk Buzsóval, elbeszélgettünk, nyugtáztuk magabiztos előnyünket. Egy hosszabb mászás tetején lapulni éreztem az első gumimat. Próbáltam óvatosan, lassan gurulni még egy darabig, de egy rövid pumpálás erejéig meg kellett állnom. Innentől megint hímes tojásként kezeltem az első kereket, mert többször is koccant a felni a talajon a lapos gumi miatt. Arra alapoztam, hogy alig van vissza fél-egy kilométer a célig és ott a már említett szerszámos ládából előkerül a javítókészlet, hogy újra teljes erővel száguldhassak a többiek után az időközben negyedik helyre visszaesett pozíciómból.
De egy B terv - inkább verzió, mint terv -jött: az első gumi lefordult a felniről, eljött a második esésem is. Ha az elsőt bemelegítő esésnek nevezzük, akkor ez volt az fő attrakcióm. Fejre-térdre-könyökre hason fekve érkeztem a földre. Ekkor mentálisan is nagyjából olyan szintre kerültem, mint fizikailag.
Vállra vettem a bringát, majd komótosan besétáltam a célba. A verseny elejéről így kiesni nem felemelő érzés. Az utóbbi időben sok volt úgy mindenből. A bringa is az utolsó pillanatban, nagyon keservesen született meg és a megfelelő beállításokat még most is keresem. Továbbá defektem sem volt még ennyi, mint idén. Ha összeszámolnám, nagyjából minden hétre jutna legalább egy.
De persze nem adom fel, eddig még nem vesztettem igazán semmit. Ha fordítva nézem, akkor örülök, hogy egy kisebb, tét nélküli versenyen jönnek elő a hibák.
Csak pozitívan! ;)

Eisenberg Maraton - 2012. április 15.

Pontosabban az 1. határon átnyúló MTB kerékpármaraton a határ menti magyar testvérközségekkel együttműködve. Csak ez túl hosszú cím lenne... Bár a cím az is lehetne, hogy Az idei első alkalmam terepen.

Ez úgy kezdődött, hogy majdnem lett mountain bike-om már egy hónapja, csak mégsem. A bécsi cross country futamot épp csak megoldottam, de mostanra nem volt más lehetőség: BRINGA KELLETT.

Húsvét előtti napokban kezdtem el keresgélni. A kitétel az volt, hogy minél olcsóbban és minél gyorsabban jussak hozzá. A zalaegerszegi Greenzone bringabolt segítségével egy Kellys Blade tulajdonosa lettem mintegy 3 munkanap múlva. Ezt már nevezem!
Az Easton csövekből épült fekete-zöld bringa felszereltsége korrekt: XT szett, Reba teleszkóp. A többi fontosabb elem sajátra cserélődött: kerékszett, tárcsafék, nyereg. Persze jött néhány újdonság is: 28-42-es tányérok a hajtókarra, 10 sebességes Shimano kompatibilis markolatváltó. A váz zöldje pedig pont megy a Salice szemüvegem színéhez. Mondhatnám azt is, hogy a szemüveghez választottam a bringát :)

Aminek pedig a legjobban örülök az a 64 cm széles, egyenes karbonkormány.

Épp egy apró szerelésre ugrottam be a keszthelyi Greenzoneba - amiből végülis 4 órás tárcsafék szerelés és fél liter olaj elpazarlása lett -, amikor a kormányok közé tévedtem. Az évek során egyre csak nőtt a kormányom szélessége: 3-4 éve még beértem az 540-560 mm-essel, tavaly már csak 600 mm-esre vágtam a hajlított kormányomat, idén pedig egy merész húzással 640 mm-est választottam. Sikinél volt választék bőven, ezért a legkönnyebb/leghosszabbat hoztam el! Nagyon jó érzés szélesebben fogni a kormányt, biztonságosabbnak érzem tőle a kerékpárt. Vagy csak öregszem és kell a kényelem?!

A verseny helyszíne és a rendezőség nem volt ismeretlen számomra, hiszen eddig kétszer versenyeztem Eisenbergben, igaz akkor cross country versenyek voltak. Ezek után bátran mertem ajánlani másnak is az indulást.

Reggel kissé hűvös időjárás fogadott minket, így egy hosszabb bemelegítést iktattunk be. A pálya utolsó kilométere a régi cross country pálya volt, így ezen mentünk néhány kört, élveztük a technikás (részt is tartalmazó) lejtőt.

A rajtolás pontosan zajlott, de előtte még németül és magyarul is ismertettek néhány fontos szabályt. Bár volt felvezető motoros, nem ismerte a lassú rajt fogalmát, így már az első méterektől kezdve kemény tempóban kellett hajtani, hogy ne szakadjak le az élmezőnytől.
A rajt utáni emelkedőn átbukva egy irdatlan hosszú lejtő és sík szakasz következett. Az országútis pályának köszönhetően próbáltam minél többet utazni valakin és folyamatosan előrébb kúszni. A pálya második felében jöttek az igazi emelkedők: rövid és hosszú, lapos és meredek emelkedők váltották egymást. Ezeket saját tempómban faltam. Néhányan együtt voltunk kisebb-nagyobb leszakadásokkal az emelkedőkön, lejtőkön. A kör vége felé akadt egy kis technikai problémám: az egyik lejtőn a nyeregbe való visszahuppanás után kicsit elfordult hátrafelé. Egy darabig próbáltam nem foglalkozni vele, mert tényleg csak kicsit mozdult, de a derekam máshogy gondolta, így muszáj volt szerelni.

A második kör már jóvan nyugodtabban telt. Néhány fős bolyban haladtam, de itt is, mint az első körnél sokszor elmaradtunk egymástól, mindenki a saját tempóját hajtva. 

A versenyben abszolútban a 13. helyen érkeztem, míg a korcsoportomban 5. lettem. Se nem vagyok elégedett, se nem elégedetlen ezzel az eredménnyel. Olyan pont jó. Bár bízom benne, hogy ez még nem tükrözte az idei évi teljesítményem.

Néhány nappal a verseny előtt érkezett meg az idei évre szánt High5 csomagunk, így el tudtam majszolni kettő zselét, egy EnergyBar szeletet és ittam két kulacs Iso-s szénhidrát italt.

Köszönöm az itatást Szüleimnek, a fotókat Kezsonak és mindenkinek a szurkolást!