Főiskolás és Egyetemista bajnokság - vol. 1.

Idén októberben ismét eljött a Főiskolás Bajnokságok ideje. Ez két okból is kínos volt idén, mert alig edzettem az elmúlt időszakban - bár  többet, mint nyárig - és még mindig egyetemista vagyok...
Majdnem sikerült időfutam bringát is kölcsön kérni, ahogy tavaly , de Totya és Kika is nagy bringázást tervezett erre a napsütéses októberi vasárnapra. Így abból építkeztem, amim van - a cyclocross bringát vettem hónom alá. Szombat délelőtt, az utolsó pillanatban még egy Powertap wattmérőt is tudtam kölcsönkapni a keszthelyi Greenzone boltból, valamint egy vele kommunikáló computert a CSC trénerétől, Szőllősy Istitől.

Szombat estére megrendeltük a bevált 40 centis Mókuska pizzánkat Vikivel, ami nekem még a reggelimet is jelentette. Ezúttal nem jött be, mint a veszprémi xc futam előtt. No nem mintha ezen múlna akármi is.
Szokásosan Tahitótfaluban rendezték a versenyt, de eltérő rajthellyel, ami egy utcával arrébb kapott helyet. A pálya annyit változott, hogy még egy 90°-os kanyar volt benn és kicsivel hosszabb is lett.

A nevezés 10 órakor zárult, elvileg fél 11-kor hirdették volna ki a rajtsorrendet és 11 órakor már indulhatott is az első. Mivel hosszabb bemelegítést terveztem, már negyed 11 körül elindultam, mert nem tudtam, mikor indulok.
Háromnegyed után derült ki, hogy 11.11-kor indulhatok. 2 perccel Gulyás Ádám és 3-mal Márkus Jani előtt. Volt para rendesen, hogy legalább ne érjenek utol.
Az első szakaszon szembeszél fogadott egészen a féltávnál levő fordítóig - itt találkoztam Szalay Petivel, aki szembejött már velem. Figyeltem a helyét, idejét, jobbat ment már akkor is. Gondoltam, hogy ez már veszett ügy, hisz több szép időfutambringa is volt még az indulók közt - de nem vitték sokra.
A fordító után Jani már Ádám előtt volt, amit nagyon furcsáltam - mert Ádám azért jobban szokott menni és Janiról sem gondoltam, hogy ekkorát megy.

fotó: Budapesti Kerékpáros Szövetség

Amit tudtam, kihoztam magamból én is, de ez a negyedik helyre volt elég. Tavaly is mondjuk a szerencsémen - ami másnak pech volt - múlt a harmadik hely, mert bolyozásért időbüntetést kaptak előttem.
Az országúti kategóriát Jani nyerte, a mountain bikeosok közt pedig Bence lett harmadik, így legalább kettő érmet szereztek az Pannon Egyetemnek.
Viki is cyclocross bringával próbálkozott az országúti kategóriában és negyedikként ért be ő is.
Lehet mégis a pizzában volt valami ...?

Krosszgép csajosan: Cannondale CaadX 105

Bár a bringások nagyrésze most fogja szögre akasztani a kerékpárját az egész éves versenyzés után, nekünk mégis van egy bemutatásra váró alanyunk, aminek most jön csak igazán az ideje.
Egy cyclocross kerékpárról van szó, amihez a Supercross sorozat és némi fanatizmus hozta meg az ihletet.

Viki téli/edző bringájával állunk szemben:
Eddig csak egy edző és egy versenyzésre szánt mountain bike-om volt és szerettem volna egy országúti edzésre is alkalmas kerékpárt. Először az országúti fronton keresgéltünk, majd végül a cyclocross kerékpároknál horgonyoztam le. Hosszas keresgélés után a jó ár/érték arány és egy már versenyzésre is alkalmas felszereltség miatt döntöttem a Cannondale hobbi-felsőkategóriájú bringája mellett.
Sajnos nem tudtam cyclocross bringát próbálni a méretemben, így az országútik között keresgéltünk, egy 52 cm-es Cannondale SuperSix geometriájában találtam meg az igazit, ami csupán kis eltérést mutatott ezzel az 51 cm-es Caadx-szel szemben.

Nézzük, hogy áll össze a bringa:
A váz 6061-es alumíniumból készült, amin a hegesztési varratok kellemesen el lettek csiszolva, amolyan cannondaleesen simák.

A váz maga letisztult fémszínű, lakk alatti szolid matricázással.
Talán meglepő, de egy karbon villa is belefért a felszereltségbe, amitől kellően merev, pontosan irányítható az első kerék. Első ránézésre nem tűnik annak, viszont a villaszár alján levő dísz karbon szövet bizonyíték a szénszálas alapanyagról.
Praktikus bowdenelvezetéssel van dolgunk, a felsőcső tetején és az alsó cső alján futnak a kábelek, így könnyedén meg tudjuk emelni ill. vállra tudjuk kapni a gépet a tekerhetetlen szakaszokon. A hátsó fék bowdene a nyeregcsőbilincsbe integrált bowdenmegakasztóba torkollik.


Az olcsóbb kategóriáktól szokatlan módon BB30-as középcsapággyal kompatibilis a váz, amihez egy 36-46 fogas FSA Gossamer hajtókar csatlakozik.
A váltók, a lánc és fogsor - 10 sebességes, 12-25-ös fogaskerék-áttétellel -  mind a Shimano 105-ös modelljei, akárcsak a fékváltókar, amik már bandázs alatti, rejtett bowdenelvezetést kaptak.
A fékeknél az elterjedt kialakítású Tektrok kerültek felszerelésre, amik nemcsak a sárférőhelyet nem akadályozzák, de nagy erőt is lehet kifejteni a fékezéshez.
A kormány és nyereg körüli kiegészítők mind Cannondale logósak és kellemesek a megszokott saját márkás termékekhez képest.
Egyedül a kerekekről nem ejtettünk szót eddig, amikben látok némi tartalékot: alap Formula agyak, 2 mm-es küllők és egy 490 grammos felni jellemzi a 32 küllős kerekeket.
A bringát kicsit nőiesítettük, ebben tér csak el a gyári felszereltségtől.
Vidám színű bowdenkülsőket, színes fékpofákat, kormánykupakot és rózsaszín bandázst kapott, amivel a gyári egyhangúságot törtük meg. Gyárilag taposópedállal és kiegészítő fékkar nélkül juthatunk ehhez a kerékpárhoz.

Menet közben:
Mit is írhatnék egy ilyen jó kis bringáról?! Nem csak külsőre gyönyörű, de nyeregben ülve is a mennyekben érezheti magát az ember. No de térjünk vissza a valóságba. Hasonlítási alapom sajnos még kevés, de örülök, hogy megvettem ezt a bringát. Úgy érzem jó választás, bár az, hogy mit is tud valójában majd csak a versenyeken derül ki igazán, illetve a komolyabb terepi edzéseken. Egyelőre még csak ”óvatosan” próbálgatom terepen, mert többnyire montis edzésem van, de aszfalton szinte mindig a Cannondale-t használom. Geometriáját tekintve eltér a mountain bike-tól, de nagyon szépen suhan és terepen is egészen jól megállja a helyét, ahhoz képest, hogy merevvillával, vékony gumival és kanti fékkel felszerelt kerékpárról van szó. Bizonyos esetekben azért hiányolom a tárcsaféket, de a célnak ez is tökéletesen megfelel, így nem panaszkodhatom. Az egyetlen, ami igazán furcsa számomra, hogy kanyarodás közben figyelni kell, mert ha nem jó helyen van az ember lába, bizony beleér az első kerékbe. És igazából ez sem a bicikli hibája, csakis az enyém, hogy nem nőttem nagyobbra. Egy hosszabb vázzal nem lenne ilyen gondom, de hát erre futotta a ”gyárban”.
Végezetül elmondhatom, hogy szeretem a bringám, jó választás volt és alig várom, hogy a versenyeken is kipróbálhassam.

forrás: http://bringahirado.hu/cikk-bringa-krosszgep_csajosan_cannondale_caadx_105-55564

BringaMánia Magyar Nagydíj - Veszprém

Ezt is megértük: Veszprémben cross country versenyt rendeztek.
A hírt már elég korán tudtam, a pálya nyomvonaláról is volt információ, próbáltam bejárni, de ahhoz képest azért elég sokat változott, így nem jutottam vele előbbre.
Pár héttel a verseny előtt már kezdett fixálódni a nyomvonal, néhányszor ki tudtunk menni Vikivel is gyakorolni, de a végleges nyom csak 1-2 nappal előbb derült ki.
Mivel hazai verseny  volt és még idén nem indultam egyetlen cross country versenyen sem, ezért szerettem volna kipróbálni magam Másodosztályban, hisz ez a nekem való kategória.
Komoly felkészülés ezt a versenyt sem előzte meg. Múlt héten voltunk Miskolcon a Fehérkőlápa Hillclimben, ezzel le is tudtam a magas pulzustartományban való edzést, ezért a hetet nagyjából csak pihenéssel és a pályával való ismerkedéssel töltöttem.
Rajthoz bekészítettem egy kulacs izotóniás italt és egy másikat, ami vizes kóla volt, ezt a második kör végén kaptam meg Vikiéktől az itatóponton. Bár csak 2 dl kóla volt a 7 dl vízben, mégis kellő keménységű vályogot tudtam létrehozni a számban a benyelt porral keverve...
Kis csúszással indultunk, meg is lepődtem, hogy a Másodosztályt előbb indítják, mint a Mastereket, hisz' mi csak "megtűrt" kategória vagyunk. Mindenesetre örültem neki és annak is, hogy az első sorból indulhattam.
Így könnyebben meg tudtam húzni az első néhány száz métert, hogy ne nekem kelljen kerülgetni az embereket, hanem inkább ők szívjanak, hogy ott bócorgok előttük :)
A rajt előtt ismerősök felkészítettek, hogy Reznik Sanyi és Kispál Máté is nagyon erős, valamint Tajdi Bencéről sem szabad megfeledkezni. Nem beszélve a csapattársaimról, akik azért komolyan készültek a szezon során.
A Gulya-dombon levő hosszabb lankás részen elém jött Máté és Sanyi. Aggódtam, hogy mit keresek én ennyire elől, de kényelmes volt a tempó, így maradtam. A nagy lejtő tetején elbújtam Sanyi mellett, mert gyorsabbnak éreztem magam és Máté után eredtem. Mikor kiértünk a Séd partjára, már csak ketten voltunk, mögöttünk senki.
Tartottam tőle, hogy ez vissza fog ütni és hamar utolér majd mindenki, de szerencsére folyamtosan tudtuk növelni az előnyünket. A második kör közepéig együtt mentünk Mátéval, jókat beszélgettünk, nem kapkodtunk.
A kör második felénél kezdett lemaradozni, innentől egyedül haladtam a negyedik kör végéig. Illetve nem teljesen, mert néhány száz métert tekertem a Master 1 kategória győztesével, Táncos Gabival, aki ahogy jött, úgy ment is...
Nem tudtam, hogy meddig fogom bírni erővel, ezért tartalékoltam, nem hajtottam magam maximumon, de igyekeztem a lehető leggyorsabban menni, minél kevesebb eneriga befektetéssel. Ez meg is látszott a pulzusomon, hisz 193 lett az átlag - ezt könnyedén túl szoktam szárnyalni.
Próbáltam élvezni a pályát, a lejtőn minél gyorsabban lemenni, mert azt nagyon szeretem.
Nagyon meglepődtem, hogy elsőként sikerült célba érnem! Ebben biztos közrejátszott az is, hogy akármerre is haladtam a pályán, szurkolók hada fogadott és buzdított. Köszi mindenkinek, aki kijött és szurkolt!
Vikinek, Buksinak, Livinek és Balázsnak köszi az itatást, kölcsön teleszkópot meg mindent.
Viki a Másodosztály női kategóriát nyerte, ezzel kettő aranyat szerzett a "család" és ezzel kettő dobogósa lett a csapatunknak.

Eurobike - 1. nap

Fotógaléria:

Eurobike Demo Day

fotó: Béka

Idén úgy alakult, hogy kijutottunk az Eurobike kiállításra. Bringahiradós sajtós belépőt kaptunk, ami olyan, mint az autós kártyában a Lamborghini Countach... - ezt ezúton is köszönjük szépen!
Már nyár elején eldöntöttük az utazást, szépen elő is készítettünk mindent, foglaltunk szállást, kivettük a szabadságot a munkahelyen stb...
Aztán úgy alakult, hogy utolsó héten rájöttünk - vagyis Béka rájött -, hogy a Demo Day nem augusztus 31-én, hanem már augusztus 30-án lesz.
Erre nem számítottunk, így a keddi indulást hétfőre kellett tenni, ami a szállásunk bukását és új keresését eredményezte. 1,5 nap emailezés és telefonálás után végülis szombat délben lefoglaltam a szállást.

Főleg nagykerekűekre hegyeztük ki a tesztnap adta lehetőségeket. Regisztráció után gyorsan felmarkoltuk az ajándék kesztyűt - Hirzl. Ennek az érdekessége, hogy nagyon jól bírja a nedvességet, vagyis nagyon gyorsan szárad. Az egész napos rájdolás során sem sikerült beleizzadnom. Tényleg jó volt!


Kezdésnek egy kis Colnagot vittünk magunkkal a tesztkörre. Ez nem az én méretem volt, elég picuri vázra szereltek átlagos alkatrészeket, de mindent összevetve nagyon kellemes csalódás volt! Amit kiemelnék az a nagyon jó gyorsíthatóság. Rendkívül dinamikusan sikerült megindítani, nagyobb méretben, jobb felszereléssel szívesen használnám.
A standon nagyon kedvesek voltak az olaszok, végén adtak sapkát, karszalagot...

Közben vittünk még egy Orbea Almát is, szintén 29"-est. Itthon már volt szerencsém hozzá, az sem igazán nyerte el a tetszésem, ahogy ez sem. A kormány rossz helyen és szögben volt, ráadásul terepen is nagyon pattogós volt a hátulja. Hiába eresztettünk le a hátsó gumiból, továbbra sem volt olyan nagy élmény vele a bringázás.

Megkaparintottuk a Merida legújabb össztelósát, a Ninetyninet is. Ez a 96 utódja, némileg átdolgozott rugózási rendszerrel, DT villával. Szépen rugózott is, elöl hátul lockolható egységgel, már-már zavarbaejtően sok - 6 db - karral a kormányon.
Nem igazán kedvelem a Meridákat, de szépen tette a dolgát mindenhol, egyedül a geometriát nem bírtam megemészteni: mintha orra lenne borítva a bringa: az eleje lenn, a hátulja fenn. De olyan érzés, amit nem old meg a kormány felemelés és nyereg lejjebb tolás. A hajtókart túl magasnak éreztem. De persze ez nem jelent semmit, Viki vigyorogva mászkált vele. Neki tényleg jó lenne versenyezgetni.

Mivel a Cannondale és Specialized standoknál végeláthatatlan sorok álltak, ezért más márkák után néztünk, ahol szintén vannak 29"-esek. Nem is sokat kellett keresgélni, mert szinte mindenhol vannak már ilyen bringák.
A Stevens standról Viki hozott egy - átlagos felszereltségű, enyhén túlsúlyos - bringát. De az élmény jó volt azért. Kanyarodott, lassult, gyorsult és a geometriája is tetszetős volt. Jobb felszereltséget és hosszabb kormányszárat neki és jöhetne is.

Ezzel párhuzamosan egy Canyon bringát vittünk magunkkal az ekkorra már szokásosnak mondható tesztkörre. Sajnos csak M-es és XL-es volt épp a standon, a srác pedig a kisebbre dumált rá. rövidnek éreztem és alacsonyan volt a kormánya, ellenben tetszett. Most a képeket nézegetve látom, hogy bizony a nyerget is előretolta valamelyik user előttem, emiatt is érezhettem olyan rövidnek. Egy hosszabb kormányszár, magasabbra helyezett kormány megoldaná a gondot. Ezt is a kellene csomagba tettem.

A tesztbringázás második 26"-os alanya egy Giant Anthem volt. Nem tudok túl sokat írni róla, tette a dolgát, ahogy kell, geometriában jobb, mint a Merida, mozgásban talán kicsit elmarad mögötte.

A Giant számomra egy pozitív csalódás volt. Az utóbbi években kategórikusan elzárkóztam tőlük, nem foglalkoztam velük egészen az idei évi sport kiállításig. Ott tűnt fel, hogy valami változott: kellemes kinézetű bringák, néhány újítás, jó felhozatal.
A kis Colnago mellett - vagy inkább előtt - ezt mondanám a legjobbnak a próbáltak között! Tehát jó volt a geometriája - mert ugye a felszereltség nem számottevő, azt akasztunk rá, amit akarunk.

A sor végére két Specializedet is sikerült becserkészni. Az egyik egy merevfarú Stumpjumper, pont Viki mérete. Vagyis nem pont, de azért elég jól elvolt vele. Nagyobb méretben a kellene kategóriába sorolnám.

Az utolsó próbált bringa pedig egy karbon össztelós Stumpjumper volt, természetesen ez is 29"-es méretben.
A rugózás elöl-hátul Brain-nel kiegészítve. Lefelé kicsit pattogósnak éreztem, de valószínűsítem, hogy bennem van a hiba, mert a többiek fülig érő vigyorral, örömködve, nyeregben ülve érkeztek a lejtő aljára.
Felfelé a Brain nyújtott biztos mászást a merevített villával és hátsó rugóstaggal.
Ami feltűnt, hogy nem érzem szükségét az össztelós 29"-esnek. Vagy egy jó össztelós, ami belockolja nekem a hátulját, amikor nincs rá szükség vagy pedig egy merevfarú, könnyű 29"-es.
Sokat hallhattunk a nagykerekűek lomhaságáról. Megmondom őszintén nem vettem észre: amelyik bringában könnyű kerék volt, azt nagyon jól be tudtam lendíteni, meglepően jól gyorsult!

Végül két érdekes kép, ami két érdeklődési területem köti össze: a Cargobike-ok:

Hamarosan folytatás a kiállítás első és második napjáról.