A Duna maraton hosszú távja régóta be volt tervezve, viszont az előző napi eliminátor futam nem. Ezt éreztem is magamon. Hiába volt jó a váci szállásunk és hiába alhattuk ki magunkat, sajnos nem volt elegendő. Tegnap este még gyors ruha mosás, mert az Endura nadrág hamar a kedvencemmé vált és szerettem volna a mai hosszú verseny alatt is azt hordani. A rekkenő hőségnek "hála" útközben megszáradt az autó bringatartóján...
Vácról komppal szeltük át a Dunát, s az út előtt a parti kávézóban elfogyasztottunk egy kapucsínót (elvégre bringások vagyunk). Nagy örömömre szolgált, hogy az ott ücsörgő (látszólag nem bringás) srácok a tegnapi futamról beszélgettek. Ez bíztató!
Jó hosszú távon indulni, mert a beszólításnak hála első sorból rajtolhattam, nem kellett átverekedni magamat a mezőnyön.
A meleg és a fáradság miatt is úgy készültem, hogy lassan, de biztosan fogom teljesíteni a versenyt.
Összesen 7 zselét vettem magamhoz, amik a már jól bevált helyekre kerültek - a nadrág szárába tűztem egyet-egyet, a többi pedig a váz felsőcsövére került. Emellett még kettő kulacsot töltöttem tele, az egyiket Energy Source szénhidráttal, a másikba pedig High5 Zero - ásványianyag - tabletta került.
Már az aszfalton igyekeztem tartani a pulzusom, hogy még rövidebb időre se menjen 185 fölé. Rossz volt, hogy már majdnem a tornagatyások is utolértek, de tudtam, hogy csak magammal foglalkozhatok.
Eseménytelenül teltek a kilométerek, javarészt egyedül tekertem. Egy kivételtől eltekintve, amikor kicsivel a féltáv után Cser Gabival, Csielka Márkkal, Matusek Robival és Sass Józsival tudtunk együtt menni, de a szövetségünk a sípályán szétszakadt.
Annyira ráparáztattak erre a forró időjárásra, muszáj volt kínosan figyelnem, hogy minden frissítőnél igyak legalább egy pohár vizet és izotóniás italt és magamat is hűsítsem. A kulacsaimban is mindig volt valamennyi folyadék.
A sok (izotóniás) folyadéknak köszönhetően sikerült viszonylag jól megúsznom a versenyt. Korábban már néhányszor ebbe a hibába estem, hogy nem pótoltam kellőképpen az ásványi anyagot a szervezetembe, aminek fejfájás lett a vége.
A közepes teljesítményemmel begyűjtöttem a hétvége második 8. helyezését.