A kiírásban csábítóként hatott a féllábú (hobbi) kategória győztesnek is járó VDO óra, de gondoltam, hogy nem leszek egyedül, aki meg szeretné kaparintani.
Talán emiatt is, illetve azért, mert nem emlékeztem, hogy beállítottam-e a reggel fél hatos ébresztőt nagyjából hajnali fél 4-től kezdve alig aludtam. Folyamatosan csak jártak a gondolatok a fejemben.
Korán indultunk, mert még Vácra a Velossimo-hoz kellett beugrani egy pár Salice napszemüvegért. (mindenképp érdemes vetni rájuk egy pillantást - jó minőségű szemüveg, ráadásul jó áron!)
Viki csajos rózsaszínt, én pedig az idei/jövő év slágerszínét a neonzöldet kaptam.
Viszonylag időben a pályára értünk, néhány ismerkedő kört tettünk. Megállapítottam, hogy Fityisz feleslegesen paráztatott, hogy rázós a pálya, nekem nagyon tetszett.
Egy csiki-csukis rész, egy dupla akadály és egy "terminátoros" emelkedő volt a pályában, ami viszont zavart, az a lejtőn való rajtolás és utána 100 méterrel egy szűk visszafordító.
A 13 órai rajtunk mezőnye elég népes volt ahhoz, hogy a mezőny közepére szoruljak, mivel csak az elit és master kategóriát szólították be.
Érzésre jól kaptam el a rajtot, a visszafordítónál szerencsére nem akadtam össze senkivel, viszont még a pálya közepén levő csiki-csukis részen is dugó volt az első körben. Abszolútban valahol a 12-15. hely környékén tekertem, sok olyan versenyzővel, akik a múltkor messze előttem jártak.
fotó: Babka Szabolcs |
A 2-3. körben kezdett stabilizálódni a féllábú (hobbi) kategória helyezésem, innentől a többi kategória versenyzőivel próbáltam meccselgetni, hogy minél jobb időt és a számomra fontos minél jobb abszolút helyezést érhessem el.
Pontosan nem tudom, hogy hányadikként értem célba abszolútba, viszont most nem kaptam már olyan sokat az elejétől, mint múltkor - ennek örülök. A hobbi kategóriban meg már biztosan utálnak, hogy már másodszor viszem el az első helyet.
fotó: Manka |