2010. június 21., hétfő

High5 Kupa - Tamási

Egy jó kis edzőverseny gyanánt néztem ki magamnak ezt a cross country ranglista versenyt. Verseny előtti pénteken még egy 3 órás terepezéssel tettem fel a pontot az i-re a heti edzésemben.

Vasárnap kíváncsian vártam, hogy vajon kikkel is kell majd versenyezni, de sajnos nem túl népes mezőny jött össze. Ilyenkor hiába vagyunk kevesen, egy-kettő erős ellenfél mindig ott van. Most sem volt másképp, de legalább van motiváció, hogy valóban verseny legyen még egy ilyen kis mezőnyben is.
Reggel gyorsan körbejártuk a pályát, tetszett. Elég izgalmas vonalvezetésűre sikeredett.
A reggeli sártól kicsit csúszóssá váltak az erdei részek. Volt benn minden: kistányéros emelkedő és „ereszd el a hajam” lejtő egyaránt. A pálya jelölésére és a pálya széli segítőkre sem lehetett egy rossz szavunk sem. A rajtnál pedig a verseny névadó szponzora biztosította a frissítést.
A múlt heti maratonra kicsit átszabtam a teleszkópot, növeltem a visszaút csillapítást illetve alacsonyabb levegőnyomást választottam. Mivel ez egy gyorsabb verseny volt, sok buckás útszakasszal, ezért növeltem a nyomást és visszavettem kicsit a csillapításból, hogy még jobban az úton tudjak maradni. Úgy éreztem, hogy nem éreztem semmit, tehát sikerült jól beállítani. :)
Négy kört kellett teljesítenem a 4,9 km hosszú és körönként 190 méter szintemelkedésű pályán, aminek a végén második helyre érkeztem, közel 2 perces hátránnyal.

Jövő hétvégén a Bringabandások által szervezett MTB Piknikre látogatunk ki. Kicsit kiegészítjük az 50 km-es távot: Búr Zsoltéktól, Oroszlányból tekerünk ki Vértesboglára, a rajthoz. Így egy kellemes 100-110 km-es táv jön ki, ami remek rákészülés lesz a Duna maraton középtávjára.

Fényképekért köszönet a high5.hu-nak - ahol még sok-sok képet találtok a versenyről -, valamint a Tamási KE-nek és persze Barátnőmnek :)


Fotóalbum