2010. június 11., péntek

Balaton Bike Fest pályabejárás

Tegnap végigmentem a középtávon. A pálya, akárcsak tavaly Füredről rajtol, egy aszfaltos emelkedővel kezdődik, aminek a végén éles rajttal indul a verseny. Hidegkútig elérve néhány nagyobb pocsolyán kell átkelnünk, ami elől nem igazán van menekvés, sarasak leszünk. Ez után érünk a Recsek-hegy és Koloska-völgy térségébe, ahol 20 kilométer alatt begyűjtünk 600 méter szintet. Ezen a szakaszon javarész erdőben, fák közt haladunk, a talaj földes, murvás, néhol köves, de mindenképp izgalmas és változatos helyeken halad.
Elhagyva ezt a részt egy hosszabb nyílt rész következik, ahol a mezei és erdei utak felváltva követik egymást. 
Porzik

Több laposabb emelkedő és lejtő követi egymást, miközben másodszor is áthaladunk Hidegkúton, megközelítve Tótvázsonyt, Barnagot és végül beérünk Vászolyra. Itt még egy kisebb mászás vár ránk az erdőben, ami után megkezdődik a féktelen száguldás szinte a célig. A tavalyihoz képest nem csak a hegyi utakon haladunk, a szervezők színesítették a pályát, bevisznek bennünket több kisebb, izgalmas ösvényre. Füred határához érve kettéválik a pálya, a középtáv lekanyarodik a célba, míg a hosszú távosok kikerülve a várost, újra nekilendülnek a hegynek, ezúttal a rövidtávot teljesítve.
A pálya végig tökéletesen járható volt, néhány kidőlt fa maradt csak, amit még tegnap vagy ma el is takarítottak. Sár elenyésző, inkább csak a tócsákból felcsapódó masszával kenjünk össze magunkat. A távolság szinte méterre pontosan 77 km lett – 7 km-rel hízott az előzőhöz képest - amihez 1400 méter szintemelkedést mértem. Összegezve: egy igen jó kis pályát hoztak össze, a kevésbé technikás versenyzők számára is élvezetes lesz!
Nem volt nagy sár