A Top maraton utolsó állomása folytán a Mátrába kellett versenyezni. Eddig még ezen a versenyen sem voltam. Hiába, ez egy ilyen újdonságokat tartogató év volt.
bringahirado.hu |
Ezzel a második helyemmel bebiztosítottam az összetett „első vesztes” (második) helyemet, amit még azóta sem (október 13) sikerült összesíteni a verseny honlapján…
A körülmények szuperek voltak, örülök, hogy volt lehetőségem egy szezonon keresztül egy DT villával hajtani és a High5 zselék és szénhidrátporok is sok holtponton segítettek át!
bringahirado.hu |