2013. április 21., vasárnap

Kaktus Bike Maraton - Svätý Jur

Egy véletlentől vezérelve a Pozsony melletti Svätý Jurban (Szentgyörgy), a Kaktus Bike Maratonon kötöttünk ki április 20-án. Nem különösebben izgatott a dolog, hogy részt vegyünk a versenyen, de a csapattársak ajánlására mégis elindultam.

A 75 kilométeres hosszú táv szintrajzának fürkészése után a korábbi évek eredménylistáinak böngészése következett. Viszonylag kevés ismerős nevet találtam, Kis Józsi 3:31-es idején akadt meg a szemem és Milan Barenyi 3 óra körüli célbaérkezésén. Ezek alapján három és fél és négy óra közti célbaérkezést tartottam reálisnak.
Több patakátkelés és sáros szakasz is nehezítette a versenyt


2013. április 15., hétfő

ebike.hu Kupa - Szlovákgyarmat

Az idei szezonra a cross country versenyek másodosztályát és a maratonok hosszú távját tűztem ki célul. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez a két versenyforma főleg ezekkel a távválasztással ellentmondásos, de már nem tervezek változtatni rajta. Az időjárásra nem akarok szavakat fecsérelni, hiszen az utóbbi hónapok minden erről szólt, anélkül, hogy leírnám is láttuk, hogy havazik április elején és csak a görgőn lehet gyűjteni az órákat.
fotó: ebike.hu