2013. április 21., vasárnap

Kaktus Bike Maraton - Svätý Jur

Egy véletlentől vezérelve a Pozsony melletti Svätý Jurban (Szentgyörgy), a Kaktus Bike Maratonon kötöttünk ki április 20-án. Nem különösebben izgatott a dolog, hogy részt vegyünk a versenyen, de a csapattársak ajánlására mégis elindultam.

A 75 kilométeres hosszú táv szintrajzának fürkészése után a korábbi évek eredménylistáinak böngészése következett. Viszonylag kevés ismerős nevet találtam, Kis Józsi 3:31-es idején akadt meg a szemem és Milan Barenyi 3 óra körüli célbaérkezésén. Ezek alapján három és fél és négy óra közti célbaérkezést tartottam reálisnak.
Több patakátkelés és sáros szakasz is nehezítette a versenyt


2013. április 15., hétfő

ebike.hu Kupa - Szlovákgyarmat

Az idei szezonra a cross country versenyek másodosztályát és a maratonok hosszú távját tűztem ki célul. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez a két versenyforma főleg ezekkel a távválasztással ellentmondásos, de már nem tervezek változtatni rajta. Az időjárásra nem akarok szavakat fecsérelni, hiszen az utóbbi hónapok minden erről szólt, anélkül, hogy leírnám is láttuk, hogy havazik április elején és csak a görgőn lehet gyűjteni az órákat.
fotó: ebike.hu

2013. március 20., szerda

Szponzorom a Kross Bikes!

Nemrég szerződést írtam alá a lengyel Kross céggel, így a 2013-2014-es szezonban a Kross gyár szponzorációjával versenyezhetek. Jeee!!! :)

foto: Kezso

2013. március 11., hétfő

ACÈL a cél - cross country Pétfürdőn


A tavasz első mountain bike-os megmozdulását karnyújtásnyira rendezték tőlünk, így nem is volt kérdés, hogy részt veszek-e rajta. Igen! Az edzőtáborunkat is erre az időszakra terveztük, de toltunk rajta, hogy az itthoni verseny még pont beleférjen.
fotó: Kezso

2013. február 23., szombat

Újra itt a tavasz, indul a szezon!

A cím azt sejtetheti, hogy egy jó hobbi bringáshoz hasonlóan én is téli álmot aludtam. De ez nem így volt! Télen is, ahogy eddig becsülettel gyűjtöttem a kilométereket és vettem részt a SuperCross sorozat cyclocross versenyein. Röviden végigfutom az elmúlt néhány hónapot.

A SuperCross sorozatban ezúttal szervezőként is részt vehettem, így közös döntés alapján alakítottuk át a korcsoportokat. Az eddigi hobbi kategória megmaradt a valóban hobbistáknak és mi, akik tavaly még az akkori hobbiban indultunk most az elitekkel versenyeztünk.
Így már szezon elején tudtam, hogy még a dobogónak a közelébe sem fogok férni. Nem is baj, úgyis csak edzésnek fogtam fel ezeket a versenyeket.
fotó: Káldi Tomi